Minden idők legbizarrabb cirkuszi mutatványai: akkor még mulattak a háromlábú fiún
A három lábbal született fiútól a sziámi ikrekig: régen még cirkuszban mutogatták azokat, akik mások voltak, mint a többi ember.
Bár napjainkban nem illendő bárkit is megbámulni, aki testi vagy szellemi adottságai miatt más, és szóba sem kerülhetne, hogy valakit cirkuszban vagy show-műsor látványosságaként mutogassanak e tulajdonságai miatt, nincs száz éve, hogy a világ még egészen máshogy állt a kérdéshez.
Volt idő, hogy cirkuszban és show-műsorokban léptek fel, akik az átlagtól eltérő adottságokkal rendelkeztek. Egyesek maguk döntöttek így, másokat sajnos belekényszerítettek a szereplésbe. Az akkori közönség számára az ilyesmi szórakoztató volt, és cseppet sem sajnálták, inkább kíváncsi szemekkel fürkészték a műsorszámokban fellépőket, jókora összegeket hagyva a jegypénztáraknál.
Frank Lentini, a Háromlábú fiú
Frank Lentini, azaz a Háromlábú fiú - később Háromlábú férfi - három különböző hosszúságú lábszárral született 1889-ben, legrövidebb lábán két lábfejjel, 16 lábujjal, illetve állítólag két nemi szervvel. Szülei nem akarták elismerni, ezért otthonba került, ahol nehéz indulása után jobb gyerekkora lett, és más gyerekekhez hasonló életet kezdett élni. Korcsolyázott, biciklizett, focizott. Amikor 1898-ban visszatért Európába, adottságaiból előnyt kovácsolva befutott: az emberek rácsodálkoztak külsejére, szórakoztató show-k elismert fellépőjévé vált.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- betegség
- érdekesség