Íme, az ősz legtrendibb frizurája vékonyszálú, kevés hajból

A fodrász ajánlásával

Könnyedén lelapul a hajad? Így tedd dússá tíz perc alatt!

Random Marci és a Randikommandó csapata azt találta ki, hogy rögvest az első eléjük kerülő lányt fogják átalakítani. Gigi örült annak, hogy leszólították, bár éppen sietett, ezért az amúgy negyedórás villám átalakítást szűk tíz percben határozta meg.

Ám a szépítészteam tagjai imádják a kihívásokat, így örömmel egyeztek bele a rövidebb időintervallumba.

Csak semmi tetoválás

Vörös Reni Gigi sminkjéről kezdetben csak dióhéjban beszélt, méghozzá azért, mert felfedezte, hogy a lánynak tetovált szemöldöke van. Ehhez annyit fűzött:

- Ülj le a helyedre, egyes.

Ez valószínűleg mindent elmond arról, miként vélekedett a szem feletti művonalakról.

Persze ettől függetlenül megmutatta Giginek, hogyan tudja szépségét természetesen hangsúlyozni, ami azt jelentette, hogy csak egy natúr sminket készített a lánynak, kevés szemfestéssel, egy semleges, szájszínnel megegyező rúzzsal, valamint kevés arcpirosítóval.

Akárcsak egy kártyatrükk

Zsidró Tamás mondhatni varázsolt, amikor Gigi viszonylag egyenes hajából percek alatt göndör hajzuhatagot varázsolt. Ehhez semmi mást nem használt, csak a két kezét és egy flakon hajlakkot.

Gigi egy-egy tincsét lefújta a lakkal, összesodorta, majd ujjbeggyel elkezdte a haj kisebb adagjait a fejtető irányába húzni, végül újból hajlakkal rögzítette. A végeredmény olyan lett, mintha órákig dolgozott volna hajsütővassal, Random Marci meg is jegyezte: - Olyan, mint valami kártyatrükk.

Hippi stílus

Lendvai Lillának nagyon tetszett Gigi lazacszínű, már-már maxi szoknyája, ám úgy ítélte, hogy a hozzá húzott fekete top túl egyszerű. Elmondta, teljesen általános dolog, hogy a lányok nem mernek újítani, a színeset feketével hordják, de megmutatta, hogy az élénk színek kombinációja is nagyon trendi és stílusos lehet.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezért egy fehér alapon virágmintás felsőrésszel, valamint egy nyaklánccal egészítette ki Gigi megjelenését, kicsit a hippikorszak stílusjegyeihez visszanyúlva.

Giginek nagyon tetszett a végeredmény, különösen a haja. A ruháját kissé szokatlannak ítélte, de csak azért, mert nem szokott hasonló darabokat kombinálni.

Te szoktál kicsit merészebb lenni ruhaválasztás terén?

Ezt is szeretjük