Mire jó valójában a fehér ceruza? A fiatal művésznő bámulatos képeken mutatja meg
A rajzok bebizonyítják, hogy minimalista stílusban is elképesztő alkotások születhetnek.
Az iskolai rajzórák elengedhetetlen kellékei voltak a színes ceruzák. A legtöbb készletben a fehér szín is helyet kapott, bár ezt a legtöbb esetben senki sem használta. Fehér papíron valóban nem látszik, sötét felületen viszont annál inkább, és elképesztő alkotások születhetnek ezzel a módszerrel.
A maláj művész, Kay Lee előszeretettel alkot fekete papírra, munkáin pedig ámul az internet. Olyan, mintha csak néhány vonalból állnának rajzai, de ez valójában egy külön technika, ami fehér ceruzával még jobban mutat.
Minimalista rajzok fehér ceruzával
A cross-hatching, vagyis keresztezős technika a művészek körében jól ismert és szeretett rajzolási forma. A nyugati művészetben a 15. században alakult ki, a keltetési technika középkori fejlődésének nyomán. Ennek elkészítése nagyon egyszerű: két vonalat kell egymással megfelelő szögben elhelyezni, és így árnyékoló vagy éppen világosító hatást kelt a rajz. Ezek alkalmazhatók lazább módon, de akár vonalzóval is, a megfelelő technika mindig az adott rajz témájától függ. Bár színes ceruzával is nagyszerű rajzok készíthetők így, a varázsa fekete alapon fehér ceruzával lesz egészen lenyűgöző.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Képek forrása: kayleeartwork / Instagram. Kiemelt kép: Getty Images.)
OLVASD EL EZT IS!