Megoldódhatott az Európa felett megjelenő radioaktív felhő rejtélye
Most pont kerülhet a radioaktív szennyezés ügyének végére.

Rejtélyes radioaktív felhő jelent meg 2017 novemberében Európa felett, de a szakértők is sokáig csak találgattak, honnan is érkezhetett a szennyezés. A sugárzás, ami Magyarországon is észlelhető volt, nem jelentett veszélyt a kontinensre, csupán a műszerek érzékelték, hogy valami szokatlan történt.
A kutatók folyamatosan keresték a szennyezés eredetét, különböző feltételezések is születtek, ám a valós indokra csak most derült fény. A ruténium 106-os izotópját tartalmazó radioaktív felhő Oroszországból érkezett.
Titkos létesítmény áll a szennyezés mögött?
A találgatások idején egy titkos orosz katonai telepekre gyanakodtak forrásként, ám végül kiderült, hogy másról van szó. A vizsgálatok során egyre közelebb kerültek a megoldáshoz, a levegő mintáinak elemzésével sikerült megállapítani, hogy a Dél-Urálból származik.

A Münsteri Egyetem tudósa, Thorsten Kleine elmondta, hogy bár minden jel arra utal, hogy Oroszországból érkezett Európa fölé a felhő, a titkos létesítmény lehetőségét teljességgel kizárták. Sejtésük szerint az sokkal inkább a majaki nukleáris fűtőanyag termelését és újrafeldolgozását végző üzemből szabadulhatott ki. Az ILFScience szerint a nemzetközi kutatócsoport munkáját nem könnyítették meg az orosz hatóságok, akik szerint nincs alapja a feltételezésnek.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kleine arra is felhívta a figyelmet, hogy a felhő a ruténium-106 mellett más anyagokat is tartalmazott, ami kulcsfontosságú volt az azonosításban. Egy osztrák mérőállomáson hét ruténiumizotópot azonosítottak, de ezek közül csak kettő volt radioaktív. A koncentráció alapján kizárható volt a katonai felhasználás lehetősége, a Kelet-Európában elterjedt, civil célokra szánt VVER reaktorok viszont ilyen összetételű anyagokkal dolgoznak.

Az Orosz Tudományos Akadémia továbbra is elutasítja ezt az elméletet. Szerintük ugyanis, ha a majaki létesítmény lenne a forrás, akkor a környező talajban sokszoros koncentrációt találtak volna. Bár Európára nézve nem volt veszélyes a radioaktív felhő, azt nem lehet tudni, hogy a közelben milyen értékeket lehetett mérni a szennyezéskor, és hogy pontosan mi is okozta a létrejöttét.
Sokkal durvább volt, mint Csernobil, mégis eltitkolták az oroszok
Majak sugárszennyezett vidékére és a környező településekre ma sem léphet be bárki.
Sokkal durvább volt, mint Csernobil, mégis eltitkolták az oroszok: Majak környéke a világ legszennyezettebb helye
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!

- történelem
- csernobil