Káosz van a pedagógusok körül - A kormány már megint tett egy lépést visszafelé

Még mindig siralmasan keveset keresnek a tanárok.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A napokban kapják meg a pedagógusok a már megemelt szeptemberi fizetésüket - mondta el Selmeczi Gabriella csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A béremelés mostani első ütemével átlagosan 34%-kal nő a pedagógusok fizetése, ami 10 és 100 ezer forint közötti összeget jelent a gyermekek oktatásában, nevelésében részt vevőknek, így a tanítóknak, a tanároknak, az óvodapedagógusoknak, a logopédusoknak és a fejlesztőpedagógusoknak.

"Minden tanár egyre többet fog keresni"

A mostani béremelési program a rendszerváltás óta a legnagyobb, 160 ezer pedagógust érint - hívta fel a figyelmet a Fidesz szóvivője, aki példaként elmondta, hogy ha egy 34 éve a pályán lévő, főiskolai végzettségű általános iskolai tanítónak mintegy 45 ezer forinttal nőtt a nettó fizetése.

Azt is kiemelte, hogy 2017-ig minden évben emelkedni fog a pedagógusok bére további 5-10%-kal, így akkorra a fizetésemelésük mértéke eléri a 60%-ot. A költségvetési fedezete az idei és a jövő évi béremelésnek is megvan - mondta Selmeczi Gabriella, aki szerint a fizetésemelés határozott üzenet a pedagógustársadalomnak: az állam megbecsüli őket.

Selmeczi Gabriella a sajtótájékoztatón arra is reagált, hogy a Központi Statisztikai Hivatal múlt csütörtökön közzétett gyorsbecslése szerint a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene 1,5%-kal nőtt augusztusban az előző év azonos időszakához képest. Ez azt jelenti, hogy az emberek többet tudtak vásárolni, ami annak is köszönhető, hogy az alacsony infláció miatt többet ér a fizetésük, nőttek a nyugdíjak, és egyre több ember él segély helyett munkából.

Nem elégedettek a tanárok

A tanárok ehhez képest meglehetősen össze vannak zavarodva, és közel sem olyan elégedettek, mint ahogy azt a kormány sugallja. Eddig egy gimnáziumi tanár alapbérét a közalkalmazotti bértábla alapján állapították meg. Erre jöttek még rá a különböző pótlékok - avat be Szilágyi János történelem és magyar szakos tanár. Az alapfizetéshez hozzáadódott az osztályfőnöki pótlék, ami 7 ezer forint, és a minőségi bérpótlék az osztályfőnöki pótlék kiegészítéseként.

Magyarok a világ legjobbjai között!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ez egy keretösszeg, amit a tanárok kaphatnak az igazgató döntése alapján. A kétszakos tanárok pedig megkapták pluszba a fizetésük 7%-át szintén pótlékként. A pótlékokkal együtt jött össze a gimnáziumi tanárnak összesen 180 ezer forint bruttó fizetés, ami 115 ezer nettónak felel meg. A nyelvtanároktól például a nyelvi pótlékot is elvették, ami eddig bruttó 20 ezer forintot jelentett pluszban.

Mi változott a fizetésekben?

Az idén bevezetett új rendszerben elvették ezeket a pótlékokat, kivéve az osztályfőnökit, amit még meg is emeltek. Ennek összege egy bizonyos skálán mozog, de jelenleg mindenki a legkevesebbet, bruttó 16 ezer forintot kap - mondja el Szilágyi János. Ezzel párhuzamosan megemelték az óraszámot is, ami eddig 22 volt, most már 22 és 26 között kell, hogy legyen a tanítással eltöltött idő, és összesen heti 32 órát kell az intézményben tölteni. Az emelés után Szilágyi egyetemi diplomával és öt év munkaviszonnyal a háta mögött 220 ezer forint bruttó fizetést visz haza, ami 148 ezer nettó fizetésre jön ki.

Ugyanakkor egy olyan tanár, aki négy éve dolgozik a szakmában főiskolai tanítói diplomával, már csak 129 ezer forint nettó fizetést kap egy elismert két tannyelvű iskolában. A korábban kapott nyelvi pótlékot pedig már nem kapja. Valóban a legtöbb pedagógusnak emelkedett a fizetése, kivéve annak, aki már nagyon régóta dolgozik a pályán, amivel rengeteg pótlékot kapott a korábbi rendszer szerint.

Az Orbán-kormány meghökkentő döntései

Nézegess képeket!

Elolvasom

Miután ezeket elvették, előfordul, hogy valaki kevesebbet kap. Ezen kívül a helyettesítést sem fizetik már ki az iskolában eltöltött kötelező 32 óraszám miatt, amiben a helyettesítés is benne van.

Átláthatatlan rendszer és további kétségek

A pedagógus béremeléssel a tanárok egyáltalán nem elégedettek, mert ez nem jelent sok pénzt. De persze megoszlanak a vélemények - mondja el Szilágyi -, hiszen van, aki megdöbbent azon, mennyivel többet kapott, és van, aki úgy gondolja, hogy a kormány ezzel csak a száját akarja befogni. A célja ennek az egésznek az lenne, hogy vonzóvá tegye a pedagógusi pályát, ugyanakkor ez nem fog megvalósulni. Legalábbis ezzel az emeléssel nem. A jó oktatáshoz viszont megfelelő tanári fizetések és felszereltség kellene, ez viszont nincs. A kollégák frusztrációja pedig a minőség rovására megy.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Nem csak ez a problémája a pedagógusoknak, akiket akarva-akaratlanul is beszerveztek a nemrég létrejött Pedagógus Karba, amiről senkinek fogalma sincs, hogy voltaképpen micsoda. Ennek készül most egy etikai kódexe. Annyira központosított és átláthatatlan jelenleg a rendszer, hogy még az is előfordul, hogy a tankerületi vezető nem tud bizonyos kérdésekre válaszolni.

Ezt is szeretjük