Pályakezdő vagy? 13,5 milliárd forinttal támogat az állam

Még ebben az évben két újabb foglalkoztatási program indulhat pályakezdő fiataloknak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Két újabb foglalkoztatási program indul pályakezdő fiataloknak uniós forrásból, a pályázatokat még ebben az évben, de legkésőbb a jövő év elején kiírják - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára előző héten.

9-12 hónapig tartó bértámogatás, a keret 13,5 milliárd

A gyakornoki program keretében mikro-, kis- és középvállalkozások kaphatnak kilenc hónapig teljes vagy részleges bér- és járuléktámogatást, ha gyakornokot vesznek fel. A keret 8,5 milliárd forint, ez a tervek szerint négy- és tízezer közötti fiatal elhelyezkedését segíti majd - közölte az államtitkár.

A másik konstrukció keretében a létszámukat bővíteni kívánó nonprofit szervezetek fiatal, elsősorban pályakezdő munkanélküliek alkalmazásához kaphatnak bértámogatást 12 hónapon keresztül. A tervezett 5 milliárd forintból 1600-2700 fiatal munkába állása támogatható. Ezt a pályázatot a hat konvergenciarégióban írják majd ki.

Mindkét program során új munkahelyeket kell létrehozni, a programok a munkához kapcsolódó béreket és járulékokat, a mentorálást, valamint a munkahely létrehozásához szükséges eszközbeszerzést is támogatják - emelte ki Czomba Sándor.

Ahogy az Európai Unió országaiban, Magyarországon is gond a fiatalok magas munkanélkülisége. A kormány ezért az elmúlt hónapokban több olyan lépést tett, ami kifejezetten a pályakezdő fiatalok munkához jutását segíti - közölte az államtitkár.

A második Orbán-kormány legmeghatározóbb döntései

Nézegess képeket!

Elolvasom

6600-an már örülhetnek

Czomba Sándor emlékeztetett: az Első munkahely garancia program keretében október közepéig több mint nyolcezer kérelem érkezett be, 6627 pályakezdő pedig már munkába is állt. Az eddig megítélt támogatás összege csaknem 3,2 milliárd forint. Összesen körülbelül 7500 fiatal tud majd elhelyezkedni a támogatás segítségével, soha ilyen gyorsan és ilyen nagy számban pályakezdők még nem helyezkedtek el Magyarországon - tette hozzá.

A lakhatási támogatással kapcsolatban az államtitkár elmondta: eddig több mint háromezren érdeklődtek a munkaügyi központokban, 116 kérelmet már beadtak, ennek több mint felét pályakezdők.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Sok a munkanélküli fiatal

A Központi Statisztikai Hivatal - KSH - legutóbbi jelentése szerint a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból kerül ki munkanélküliek 19,2%-a. A június és augusztus közti három hónapban a korcsoport 29,1%-os munkanélküliségi rátája 3,1 százalékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál, a foglalkoztatási rátája pedig 0,2 százalékponttal, 18,4%-ra mérséklődött.

Ezt is szeretjük