700 ezer forintot fog beszedni tőled is a kormány
Évtizedekre eladósodott az ország, nehéz lesz a törlesztés.
Az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésén megszavazta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter törvényjavaslatát.
Eszerint hazánk 10 milliárd eurós hitelt vesz fel Oroszországtól, melyet a következő 11 évben használhat fel új atomerőmű-blokk építésére. 2046-ig kell visszafizetni a pénzt.
9 hónap plusz munka vár a családosokra
A mostani hitelfelvétel könnyen a harmadik Orbán-kormány mumusa lehet. A hitel összege 3 ezer milliárd forint, ami óriási összeg, körülbelül a magyar GDP 10%-a. Bár sokat nem árul el a kormány a hitelről, és végig titkolózott a megállapodás ideje alatt is, a legfinomabb becslések is arról szólnak, hogy kamatokkal együtt 5-6000 milliárd forintot kell majd visszafizetni. Az Együtt-PM becslése 7 ezer milliárd forinttal számol, ami azért sem biztos, hogy túlzó, mivel egy ekkora beruházásnál szükségszerűen merülnek fel az évek során plusz költségek.
Ha elfogadjuk - és mást sajnos nem tehetünk a szegényes tájékoztatás mellett - a becsült számítások helyességét, úgy minden magyar állampolgárra 500 ezer és 700 ezer forint közötti összeget ró a hitel. Igaz ez a csecsemőkre ugyanúgy, ahogy a nyugdíjasokra, így azokra is ekkora összeg hárul, akik nem végeznek termelő tevékenységet. Egy négyfős családnak így akár 2 millió 800 ezer forintjába is kerülhet a kormány megállapodása.
A kormánypárt saját munkatársai anyagi biztonságára, úgy tűnik, jobban ügyel, mint a lakosságéra.
Ma a bruttó átlagbér hazánkban 232 000 forint körül van. Ha valaki két gyermeket nevel, és kedvezményekre nem jogosult, úgy átlagos bér esetén 150 000 forintot vihet haza minden hónap végén. Az említett kétgyermekes család havi bére két kereső esetén 300 000 forint, így kilenc hónap alatt termelik meg a rájuk eső részt az erőmű-fejlesztés árából. Persze, ha közben egy fillért sem költenek.
IMF-hitel Moszkvából?
A parlamenti vita alatt az LMP képviselői táblákkal tiltakoztak az eladósodás ellen, ráadásul az ökopárt szerint Oroszország nem megbízható partner - ezen a ponton az ukrán válságra és Moszkva állítólagos szerepére utaltak. Erre a kormánypárt részéről Tállai András államtitkár úgy reagált, hogy az orosz hitelnek csak az IMF-től kapott kölcsön lehetne alternatívája.
Az államtitkár hasonlata nem volt légből kapott. A magyar kormány 2008-tól kezdődően közel 13 milliárd eurót hívott le a Nemzetközi Valutaalap által biztosított, 19 milliárd eurós hitelkeretből. A mostani hitel összege euróban 10 milliárdra rúg.
Az IMF-hitel a Gyurcsány- és Bajnai-kormány szimbóluma lett az akkori ellenzék kampányában. Emlékezhetsz még arra is, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterségének idején előbb az IMF „kipaterolásáról” értekezett, később mégis visszahívták a szervezetet, ám végül az Orbán-kormány nem állapodott meg újabb hitelről. Egész idáig tartotta magát a kormány ahhoz, hogy az adósság nem szolgálhatja az ország jövőjét.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ugrás az ismeretlenbe
Különösen megdöbbentő, hogy a kormány minden bizonnyal nem végzett hatástanulmányokat. Az ellenzék ilyen vádjaira legalábbis nem tudott a kormánypárt megfelelően reagálni, így feltételezhető, hogy részletesebb előzetes ismeretek nélkül ugrott bele a hitelbe. Így pontosan azt sem tudni, milyen hatása lesz a megállapodásnak az államadósságra.
Az új blokk árát a hazai GDP alakulásának a tekintetében lesz nehéz vagy kevésbé nehéz kifizetnünk. Ez főként a magánszféra termelékenységén múlik, így a versenyszféra dolgozóinak kell belehúzniuk. Jelenleg 1,8-1,9 millió ember dolgozik a magánszférában, nekik fejenként 3,5 millió forinttal kell többet termelniük a törlesztés futamideje alatt. Ismerve a hazai termelékenységi mutatók elmaradottságát, ez szinte megoldhatatlan feladat.
Fotó: MTI/Illyés Tibor.
- költség
- hitel
- család
- oroszország
- kormány
- fidesz
- belföld
- parlament
- átlagbér
- moszkva
- paksi atomerőmű
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- paks
- kormány
7 000 000 000 000 forint: ennyibe kerül Paks 2
- pénz
- fizetés
A te béred eléri az átlagot? Ellenőrizd!
- budapest
- metró