Hétszer változott az ország neve, mióta a világ legidősebb aligátora az állatkertbe költözött

83 éve él a belgrádi állatkertben Mujo, az öreg aligátor.

mujo
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Túlélt két háborút, az állatkert szétbombázását, és hétszer változott az ország neve, ahol él, de a 83 évvel ezelőtt Belgrádba került mississippi aligátor, Mujo mindeközben ki sem tette a lábát a szerb főváros állatkertjéből.

A belgrádi állatkert közleménye szerint életkorát tekintve Mujo a kontrollált körülmények között élő aligátorok között abszolút világrekorder.

aligator
Fotó: Wikipedia/Tiia Monto

Korabeli újságok szerint kétévesen érkezett Németországból Belgrádba 1937. augusztus 9-én, ám egyes szakértők az akkori méretei alapján azt állítják, hogy már inkább tízéves lehetett. Gondozói szerint az idős állat ma is életerős, noha keveset mozog. Az állatkertben felirat hirdeti Mujo Belgrádba érkezésének idejét és azt, hogy ő a legrégebbi lakója az intézménynek.

Kiemelt kép: Wikipedia/PetarM

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A legtovább élő állatok

Ők már felfedezték az öregedés ellenszerét: akad közöttük olyan is, aki mindkét világháborút túlélte, mielőtt átkelt a szivárványhídon.

Ők már felfedezték az öregedés ellenszerét: íme, a legtovább élő állatok

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük