Orbán Viktor gésák gyűrűjében töltötte a hetet
A felesége is mindent látott
Orbán Viktor múlt héten Japánba utazott hivatalos látogatásra.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor folytatta egzotikus körútját, és múlt héten Japánba utazott, hogy hivatalos látogatás keretein belül találkozzon a japán császárral, Akihitóval és a kormányfővel, Abe Sindzóval. A Japánba utazó magyar delegáció tagjai voltak a kormányfőn kívül az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán és a nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály is.

A miniszterelnök elmondta, hogy a tavalyi év során 77 ezer turista érkezett Japánból Magyarországra, akik több mint 153 ezer éjszakát töltöttek ott. Ez összesen 10 %-os növekedést jelent az egy évvel korábbi adathoz képest. Ebből is látszik, hogy egyre erősebbek a japán-magyar kapcsolatok. A magyar delegáció hivatalos programja csütörtökön kezdődött, amikor többek között megnyitották a Tokiói Magyar Kulturális és Turisztikai Információs Központot, aminek kialakítására és működtetésére a magyar kormány 3,5 millió forintot biztosított. Nézd meg képeken Orbán Viktor japán kirándulását!

Orbán Viktor Indiában

A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor október 17-én, csütörtökön tartott angol nyelven előadást az indiai Sapru House-ban, amiben hangsúlyozta, hogy a Magyarországot is magában foglaló Közép-Európa a kontinens nagy lélekszámú és ígéretes kilátásokkal rendelkező területe, ahol jelentős növekedési lehetőség adódik.

Ezt is szeretjük