Fotók! Így indult Orbán karrierje - A legendás beszéd és más képek

25 éve ezen a napon temették újra Nagy Imrét és társait. A későbbi miniszterelnök is beszédet mondott.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

25 évvel ezelőtt a mai napon történt a rendszerváltás egyik meghatározó, azóta is szimbolikus eseménye. 1989. június 16-án temették újra Nagy Imrét a Hősök terén, óriási tömeg részvételével. Az eseményt még megérte Kádár János, aki egy évvel korábban egy amerikai televíziónak adott interjújában kijelentette, Nagy Imrét nem lehet rehabilitálni. A néhai miniszterelnököt kivégzése után jelöletlen, illetve álnévvel ellátott sírba hantolták, 31 évvel később azonban megkapta a végtisztességet.

Orbán Viktor gésák társaságában

Orbán Viktor második kormánya idején is bejárta a fél világot, és már a harmadik alatt is megtette első hivatalos útját, most visszatekintünk, merre járt az elmúlt négy évben. Érdekesség azonban, hogy ezúttal a keleti nyitás politikájának meghirdetése után a nyugati utak ritkultak. Azonban ennek eredményeképpen sok izgalmas keleti kalandban lehetett része miniszterelnökünknek. Összeszedtük a legjobb fotókat Orbán 2010 és 2014 közötti külföldi útjairól.

Képek! Orbán Viktor gésák társaságában

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük