Sokkal régebb óta van környezetszennyezés, mint azt hittük: már a bibliai korokban is sújtotta az embereket
Ipari ólomszennyeződést sújtotta háromezer éve a mai Izrael területén élőket.
Ipari eredetű ólomszennyeződést találtak a vaskorban Izrael földjén élt emberek maradványaiban - jelentette a Háárec című újság honlapja. A bibliai korokban, háromezer évvel ezelőtti városias települések temetőiben elhantolt csontvázak fogainak vizsgálatából kiderült, hogy már abban az időben is környezetszennyezés sújtotta az embereket, elsősorban ólom került a szervezetükbe.
A fogminták vizsgálata alapján az eltemetett emberek harmada gyermekkorában, esetleg már az anyaméhben ki volt téve a mérgező nehézfémekkel való találkozásnak - állapították meg izraeli geológusok és régészek a Journal of Archaeological Science című régészeti folyóiratban közzétett tanulmányukban. A jelenség valószínűleg összefügg a vaskor virágzó fémkereskedelmével a Földközi-tenger térségében, és a városokban egyre nagyobb számban megjelenő vasolvasztó műhelyekkel.
A fogzománc őrzi a kor lenyomatát
A kutatócsoportot vezető Jigal Erel professzor, a jeruzsálemi Héber Egyetem geokémikusa szerint a fogakban észlelt ólomszintek nem voltak elég magasak ahhoz, hogy kiváltsák az ólommérgezés hatásait, negyede volt a Római Birodalom ipari központjaiban, vagy töredéke a modern korban, az ólommentes üzemanyagok előtt a városközpontokban mért szinteknek.
Egykor élt 31 ember 41 fogát elemezték, akik i. e. 1200 és i. e. 332 között különböző településeken éltek a mai Izrael északi és középső részein. A csontvázak etnikai meghatározása gyakran bonyolult kérdés, feltételezhetően voltak köztük a vaskor helyi lakossági csoportjaiból filiszteusok, kánaániták, izraeliták, arameusok, föníciaiak és mások is.
A fogzománc az emberi test egyik legtartósabb anyaga, az emberélet első két évtizedében alakul ki, és tartalmazza a táplálékban, vízben és levegőben lévő anyagokat. Ezért információkat nyújthat a tudósoknak az egykori környezeti hatásokról. A 31 személy közül kilencnél magasabb, átlagosan huszonötször magasabb volt az ólomszint, mint amit a kohászat feltalálása előtti, újkőkori csontvázak fogaiban mértek.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kérdéses, hogy mennyire tekinthető reprezentatívnak a mindössze 31 ember fogait tartalmazó minta, de mindenképp meghatározó, hogy a korábbi korokban nem találtak ólomszennyeződést fogzománcban, noha a vaskort megelőző réz- és a bronzkorban is használtak már fémeket.
A vaskori emberek egy részénél megjelenő ólmot a kutatók az olvasztóműhelyek elhelyezkedésével magyarázzák, ugyanis az ásatások alapján a településeken nem különült el ez az ipari tevékenység, a műhelyek gyakran a városok közepén voltak. Az ezüstkereskedelem növekedése is emelhette az ólom szerepét, mert az ezüstbányászatnak többnyire az ólom a mellékterméke, tehát az ezüst kitermelése általában ólomáradattal járt a piacon.
A kutatók megvizsgálták a fogakban szintén lerakódó stronciumot is, mert különböző izotópjainak aránya minden helyen más, és ezáltal a stroncium vizsgálata elárulhatja, hogy az emberek ugyanazon a területen nőttek-e fel, vagy esetleg vándoroltak.
A stroncium elemzéséből arra a következtetésre jutottak, hogy az ólommal nem szennyezett emberek egy helyben éltek, akár szárazföldön, akár a tengerparton. Ezzel szemben, akiknek magas volt az ólomszintje, azok mind a part menti vidékekre jellemző stroncium-jegyeket mutattak, bárhol is éltek, tehát helyet változtattak, esetleg kereskedelemmel, ólomtárgyak szállításával is foglalkozhattak.
Fotók: Getty Images
Kvíz a középkori tárgyakról
Nyolc képet mutatunk egy-egy középkori lelettel: a kérdés az, melyik mi lehetett egykor. Bár számos közülük csupán ma is ismert, mindennapi tárgyak régi változata, anyaguk, formájuk és színük más, mint napjaink használati eszközeié, így mégsem mindig egyszerű megállapítani akkori funkciójukat.
OLVASD EL EZT IS!
- történelem
- ősember
Emberszerű faj koponyájára bukkantak: nagy szerencse a kutatók szerint
- történelem
- medve