Egy fontos tavaszi teendő az autón: a szakértő szerint nem árt sietni

Tudod, hogy mikor kell lecserélni a téli gumit nyárira, és miért? Már most érdemes időpontot foglalni.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Húsvét után elindul a tavaszi abroncscsere időszaka. A hideg, szeszélyes márciusi időjárás miatt idén is később kezdik az autósok téli abroncsaikat nyárira cseréltetni. Az Abroncs Kereskedőház előrejelzése szerint a csúcs április közepén várható, így érdemes előre időpontot foglalni. A 2013-as márciusi nagy havazás óta minden tavasszal lényegesen óvatosabbak az autósok, és hetekkel későbbre időzítik az időszakos kerékcserét, ismertette Tiszay Árpád.

Az cég kereskedelmi vezetője a vállalat partnereitől beérkezett információk alapján elmondta: a szeszélyes időjárás az ország szinte egész területén megfontoltságra késztette az autósokat, így várhatóan húsvét után egyszerre indul el a szezon a keleti és nyugati országrészekben is. Ennek csúcsa április közepére várható, és május első heteire enyhül a szervizekre helyeződő nyomás.

Hosszú lehet a várakozási idő

Az abroncsszektorban is tapasztalható szakemberhiány miatt előfordulhat, hogy akár egyhetes, tíznapos várakozással is számolniuk kell az ügyfeleknek. "Az elmúlt években már jelentős javulás érzékelhető a szezonális kerékcserék területén. Míg a pénzügyi válság idején az autók egy részénél különféle okokból nyáron is téli gumikon közlekedtek, ma már szerencsére ez egyre kevésbé jellemző.

A nyári abroncs más összetételű kompozit anyagból áll, mint a téli, hiszen arra tervezték, hogy az 50-60 °C-osra hevült aszfalton se kenődjön. A nyári melegben hamarabb elkopik a téli szett, és akkor hamar megint abroncsokat kell venni. Ami a legfontosabb, hogy egy jó minőségű nyári abronccsal felszerelt autó fékútja közel harmadával is rövidebb lehet, mint akkor, ha téli abroncs feszülne a kerekeken" - mondta Tiszay Árpád.

Mikor kell cserélni?

Az Abroncs Kereskedőház szakemberei a szervizekben minden esetben felmérik az gumiabroncsok állapotát, és jelzik az autó tulajdonosának, ha hamarosan cserélnie kell azokat. Egy új, személyautóra tervezett abroncs esetében a profilmélység 6-12 milliméter között van, az előírások szerint legfeljebb 1,6 milliméter mélységig lehet használni, ám ez már rendkívül balesetveszélyes.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Általában a nyolc-tíz évnél idősebb abroncsokat a profilmélységtől függetlenül cserélni kell. "A korszerű nyári abroncsokat úgy tervezik, hogy vízelvezetés szempontjából is kiemelkedőek legyenek. Egy komoly tavaszi, nyári esőzés során könnyen előfordulhat, hogy a lejtők alján összegyűlik a víz, és ilyenkor megnő az aquaplaning, azaz a vízen csúszás veszélye.

Az abroncs nem képes a közte és az útburkolat közti vizet kiszorítani, a kerekek úgy elkezdenek csúszni, mintha jégen lennénk. A vízen csúszást megelőzni vagy mérsékelni a sebesség csökkentésével és megfelelő állapotú abronccsal tudjuk: egy elkopott autóguminak jóval kisebb az árokmélysége, ezáltal kevesebb vizet képes kiszorítani."

Nevetőgörcsöt kaptak a rendőrök a tilosban parkoló autótól

Az utcában minden autót fehér takaró borított, így nem csoda, hogy a rendőrség messziről valódi kocsinak hitte az élethű hószobrot - sötétben még megtévesztőbb volt a látvány.

A rendőrök észrevettek egy autót a tilosban: amikor közelebb mentek, nevetőgörcsöt kaptak

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük