20 ezer forintos bírság jár érte, mégis sokan képtelenek eltenni a telefont a kocsiban

Ez ma már egy civilizációs problémának számít, mert rohamosan nő a vezetés közben mobilozók száma.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár vezetés közben szigorúan tilos mobilt használni, és akár több tízezer forintot is veszíthet rajta valaki, még mindig nagyon sok sofőr csetel és telefonál útközben. Sőt, mostanában rengeteg celeb is a volán mögött készít videót.

Pedig az autózás közbeni telefonhasználat az egyik vezető balesetet okozó tevékenység az utakon. Amerikában négyből egy autóbalesetet a vezetés közbeni sms-ezés okoz, ami minden bizonnyal a magyarországi viszonyokat is tükrözi.

A tragédiáknak sincs visszatartó erejük

Úgy tűnik, az elrettentő esetek sem győzik meg az embereket arról, hogy az autóban telefonozás veszélyes. Egy autóipari szolgáltatócég tavaly ősszel megjelent felmérése szerint 2014-ben még csak a megkérdezett sofőrök 8%-a vallotta, hogy szokott vezetés közben mobilozni, 2016-ban viszont már a harmaduk.

A mobiljukat szinte a nap minden percében használó tinédzserek fokozottan érintettek a témában, és a világon naponta több tucat tizenéves szenved balesetet vezetés közbeni mobilozás miatt. Egy felmérés szerint a tinik 94%-a tisztában van az autóban az sms-ezés következményeivel, de 35%-uk ennek ellenére is csinálja. A balesetet szenvedett tizenévesek 21%-a mobilozott annak bekövetkeztekor.

Ha már szelfi, azt tartogasd a kocsin kívülre, és inkább a házi kedvenceiddel készítsd. Ezek a macskák, mondjuk, keményen kinyilvánítják a véleményüket a presztízsét egyre inkább veszítő szelfikről.

Szelfizni akart a gazdi a cicával: az a gyilkos arc a fotón mindent elárul

Nézegess képeket!

Elolvasom

Pár másodperc alatt bekövetkezik a tragédia

Egy ütközéshez elég, ha csak három másodpercre kalandozik el a figyelem, ugyanis a balesetek többsége ennyi időn belül következik be. Meggondolandó tehát, hogy elolvasson-e valaki egy sms-t, amihez átlagosan öt másodpercre van szükség. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy sebességtől függően akár egy futballpályányi távolságot is vakon vezet az ember ilyenkor.

A helyzetet bonyolítja, hogy bár a közutakon használt szupertraffipaxok ugyan képesek a vezetés közbeni mobilhasználat kiszűrésére, a jogszabály szerint ez csak tettenérésnél büntethető. Ha viszont közúti ellenőrzés alkalmával fülelik le a szabálytalankodót, 10 ezer forintos helyszíni bírságot kaphat, míg feljelentést követően 20 ezer forintos pénzbírság szabható ki.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Vezetés közben hanyagold a mobilt!

Persze annál a pár tízezer forintnál sokkal fontosabb, hogy ne veszélyeztesse az autóvezető a saját életét, illetve mások testi épségét. A mozgó autóban veszélyes kihívást jelent az üzenetolvasás és sms-írás, a szelfizés pedig főleg. Használd arra a telefont vezetés közben, amire feltétlenül szükséges, vagyis legfeljebb a navigációra. A többi bőven ráér akkor, ha kiszállsz a volán mögül. 

Ezt is szeretjük