Rossz híreket közöltek a meteorológusok: ilyen viharos napok várnak ránk
Eső, záporeső, sőt zivatar is várható a hétvégén.

Úgy tűnik, hogy az időjárás elkezdett alkalmazkodni a naptárhoz, és a következő időszakban tipikus kora novemberi, borús és esős napok várnak ránk.
Az ország egyes tájain a legalacsonyabb éjszakai hőmérsékletek már fagypont alattiak is lehetnek.
November eleji időjárás
Ma a pára- és ködfoltok megszűnését követően csapadék nélküli, napos idő várható fátyolfelhőkkel. A déli szelet élénk, a Dunántúlon akár erős lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11-17 fok között alakul majd, de késő estére 5-11 fok közé hűl a levegő, derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Nyugat felől vastag felhőzet érkezik, az ég fokozatosan beborul, azonban az északkeleti és keleti harmadban még fátyolfelhők lesznek a jellemzőbbek. Hajnalban a Nyugat-Dunántúlon már eleredhet az eső is. A déli szél az Észak-Dunántúlon továbbra is élénk maradhat, de az ország többi részén veszít az erejéből. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4-10 fok között alakul, de az északkeleti, keleti harmadban -1 és +3 között várható.

Pénteken nyugat felől tovább növekedik és vastagodik a felhőzet, egyre többfelé várható majd eső, zápor, de egy-egy zivatar sem kizárt. Egyes helyeken jelentős mennyiségű csapadék is előfordulhat, a déli és keleti szél többfelé megélénkül. A hőmérséklet kora délutánra 7-13 fok közé emelkedhet, de délkeleten ennél melegebb is lehet.
Szombaton erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, de időszakosan felszakadozhat a felhőzet. Elszórtan esőre, záporra is lehet számítani, de délnyugaton egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati szelet élénk, a Dunántúlon erős lökések kísérhetik. Reggel 1-9 fokot, kora délután pedig 6-12 fokot mérhetnek.
Vasárnap felhőátvonulások várhatók, de a napsugarak is felbukkannak helyenként. A kevésbé szeles helyeken tartósabban megmaradhat a köd, illetve a rétegfelhőzet. Záporeső is előfordulhat helyenként, főleg az északkeleti régióban. A nyugati, északnyugati szél helyenként megerősödhet. A minimum-hőmérséklet -3 és +5, a maximum pedig 6-12 fok között alakul.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Van esély idén a fehér karácsonyra? Szokatlan tél vár ránk egy extrém időjárási jelenség miatt
Ilyen karácsonyra készülhetünk.
Van esély idén a fehér karácsonyra? Szokatlan tél vár ránk egy extrém időjárási jelenség miatt
Ilyen karácsonyra készülhetünk.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!

- karácsonyfa
- kossuth tér