Elkeserítő számok: még mindig nem keresnek annyit a nők, mint a férfiak
A nők és a férfiak fizetése között még mindig jelentős különbség van, és egyes helyeken ez még emelkedett is.
A nők fizetése még mindig jelentősen elmarad a férfiakétól Európában, jóllehet, már 1975-ben uniós irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést a nemek között. Az Európai Unió statisztikai hivatala - Eurostat - a nemzetközi nőnaphoz időzített, szerdán közzétett jelentésében arról számolt be, hogy a nők Európa-szerte 2016-ban, csakúgy, mint az előző évben, átlagosan 16,1%-kal kerestek kevesebbet a férfiaknál.
Öt évvel korábban, 2011-ben 16,8%-os volt a nemek közötti bérszakadék, azaz 0,6 százalékponttal csökkent a különbség 2016-ra. A 28 tagállamot tömörítő Unión belül öt országban mértek 20% fölötti különbséget 2016-ban. Észtországban volt a legrosszabb a helyzet, ahol 25,3%-ra rúgott ez az arány. A balti köztársaságot Csehország - 21,8% -, Németország - 21,5% -, Nagy-Britannia - 21% - és Ausztria - 20% - követte.
A közhiedelemmel ellentétben a helyzet közel sem a skandináv országokban a legjobb: a bérek közötti különbség Romániában volt a legkisebb, 5,2%-kal. Romániát Olaszország - 5,3% -, Luxemburg - 5,5% -, Belgium - 6,1% -, Lengyelország - 7,2% -, Szlovénia - 7,8% - és Horvátország - 8,7% - 2014-es adat - követte. A vizsgált országok kétharmadában javult a helyzet 2011-hez képest.
A legnagyobb javulást Romániában mérték, ahol öt év alatt 4,4 százalékponttal csökkent a férfiak és nők közötti bérkülönbség. Magyarország a második helyezett 4,0 százalékponttal: a 2011-es 18%-ról 14%-ra mérséklődött a bérszakadék. Spanyolország és Ausztria esetében 3,4-3,4 százalékponttal, Belgiumban 3,3 százalékponttal, Hollandiában pedig 3,0 százalékponttal csökkent az arány.
Van, ahol még nőtt is a különbség
Tíz uniós országban viszont emelkedett a nők és férfiak keresete közötti különbség, a legnagyobb mértékben, 4,6 százalékponttal Portugáliában, illetve 4,5 százalékponttal Szlovéniában. Az azonos munkáért járó azonos díjazás, az Európai Unió egyik alapelve helyet kapott az 1957. évi római szerződésben is, majd 1975-ben irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést az egyenlő vagy egyenlő értékű munkát végző nők és férfiak között.
Az Európai Bizottság 2009 márciusában kampányt indított a nemek közötti bérszakadék megszüntetéséért, 2017 novemberében pedig cselekvési tervet terjesztett be azzal a céllal, hogy mielőbb felszámolják a nemek közötti bérszakadékot.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- magyarország
- statisztika