Megvannak 2012 Nobel-díjasai: sikerült őket elérni telefonon

Az idei évben is megjutalmazták azokat, akik a tudományok és a béke jegyében nagyot alkottak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A svéd kémikus és feltaláló, Alfred Nobel végrendeletében úgy kívánta, hogy vagyonának kamataiból minden évben díjazzák azokat, akik a világbékéért tesznek, valamint azokat, akik a fizika, kémia, orvoslás-élettan és irodalom tudományában jeleskednek.

Oklevéllel, emlékéremmel és pénzdíjjal jutalmazzák őket. A stockholmi nyilvánosságra hozatal előtt telefonon értesítik a díjazottat. Ebből már több félreértés és adódott: előfordult, hogy rossz számot tárcsáztak, és arra is volt példa, hogy a díjazott a hívás előtti napokban elhunyt. Idén szerencsére minden rendben zajlott, és már minden díjazott személye ismert.

Orvosi-élettani Nobel-díj

A Nobel-hét első napján az orvosi-élettani Nobel-díjasokat jelentették be. Idén két őssejtkutató lett a kitüntetett: a 79 éves, brit Sir John B. Gurdon és az ötvenéves, japán Jamanaka Sinja kapta megosztva felfedezésükért, mely szerint érett sejteket vissza lehet programozni úgynevezett pluripotens, vagyis mindentudó sejtekké, melyekből kialakítható a test minden szövete.

Tudósok John Gurdon 1962-es kutatásai alapján klónoztak 1997-ben először juhot. A díjazott jelenleg a Gurdon Intézetnél tevékenykedik Cambridge-ben. Jamanaka érdeme az, hogy egy új módszerrel már lehetőség van az emberi őssejtek előállítására. Egyébként ő professzor a Kiotói Egyetemen.

Fizikai Nobel-díj

Kedden a Svéd Tudományakadémia titkára a fizikai Nobel-díjasok nevét jelentette be. A 68 éves díjazottak kvantumfizikusok. Az amerikai David J. Wineland és a francia Serge Haroche az önálló kvantumrendszerek mérésével és manipulálásával kapcsolatos módszerek kidolgozásáért kapta a díjat. Tevékenységük kimenetele egy kvantumfizikán alapuló szupergyors számítógép létrejötte lehet. Serge Haroche az Amerikai, az Európai, a Francia Fizikai Társaság oszlopos tagja, és a College de France professzora.

15 nő, aki elnyerte a Nobel-díjat

Nézegess képeket!

Elolvasom

David J. Wineland az Amerikai Fizikai Társaság és az Amerikai Tudományos Akadémia tagja, és jelenleg Coloradóban, a National Institute of Standards and Technologynál tevékenykedik kutatóként. Mindketten többszörösen elismert tudósok.

Kémiai Nobel-díj

A következő napon a kémiai Nobel-díj új birtokosait nevezték meg. Az 57 éves Brian K. Kobilka és a 68 éves Robert J. Lefkowitz kapták az elismerést. Az amerikai tudósok a díjat az indoklás szerint a G-fehérjéhez kapcsolt receptorokkal kapcsolatos tanulmányaikért vehetik át. A kutatás lényege az, hogy megvizsgálják a receptorokat, melyek az emberi test reakcióiért felelnek, majd felfedezzék, miként lehet hatékonyabb, kevesebb mellékhatással járó gyógyszereket előállítani. Brian K. Kobilka jelenleg a Stanford Egyetem Orvosi karán tevékenykedik, Robert J. Lefkowitz pedig a Duke Egyetem dolgozója. Utóbbi épp fodrászához igyekezett, amikor felhívták a hírrel.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Irodalmi Nobel-díj

Ugyanúgy, ahogy a többi évben, idén sem lehetett előre tudni, hogy melyik nap hozzák nyilvánosságra az irodalmi Nobel-díjat. Az eseményre csütörtökön került sor, amikor bejelentették, hogy 2012-ben a kínai Mo Jen nyerte el az elismerést. Az 57 éves író eredeti neve Kuan Moje, és a művészneve azt jelenti, nem beszél. Esélyes volt az irodalmi Nobel-díjra Nádas Péter is.

Képeken a londoni olimpia legszebb pillanatai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nobel-békedíj

Bár általában személyeket tüntetnek ki, 2012-ben egy szervezeté lett az elismerés. Nem más, mint az Európai Unió kapta az idei Nobel-békedíjat. Az indoklás szerint azért díjazták a szervezetet, mert az EU és elődjei hat évtizeden keresztül hozzájárultak a béke, a demokrácia és az emberi jogok ügyének előmozdításához, és Európát a háború kontinenséből a béke kontinensévé változtatták.

Közigazgatási Nobel-díj

Két amerikai tudós, a 61 éves Alvin E. Roth és a 89 éves Lloyd S. Shapley nyerték el az idei közigazgatási Nobel-díjat. Azért az elismerés, mert a két férfi továbbfejlesztett egy olyan elméletet, melynek alapja 2007-ben szintén Nobelt érdemelt. Ez a mechanizmustervezés elmélete: a tudósok azon munkálkodtak, hogy ennek segítségével összehozzák a kereslet és a kínálat legjobb kombinációját. Alvin E. Roth a Harvard Egyetemen kutatja a piactervezés, a játékelmélet és a kísérleti közgazdaságtan tudományát, Lloyd S. Shapley pedig matematikus és közgazdász. 

Ezt is szeretjük