Ennyivel kereshetnek többet jövőre a minimálbéresek – A cégek emelnének
A Policy Agenda felmérése alapján nőhet a minimálbér.
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége megbízásából a Policy Agenda kutatást végzett a kis- és középvállalati szektor körében arról, hogy mekkora minimálbért tartanak elfogadhatónak a cégvezetők. A felmérést ötszáz cég megkeresése alapján végezték 2013 szeptemberében.
A felmérésre a költségvetés benyújtása után esedékes minimálbér-tárgyalások közelsége miatt volt szükség. A minimálbér emelése nem bérpolitikai kérdés, hanem a gazdaság ezen szegmensét érintő versenyképességi probléma.
Nőhet a minimálbér
A kormány és a szakszervezetek szándékai szerint 2014-ben növekszik majd a minimálbér, aminek összege jelenleg 98 ezer forint. A magyar kkv-szektor foglalkoztatja az alkalmazottak 73%-át, tehát nagyjából kétmillió munkavállaló dolgozik ezen a területen. Emiatt kérdezték a cégvezetőket a minimálbérrel kapcsolatos elképzeléseikkel kapcsolatban.
A megkérdezett cégvezetők 88%-a gondolja úgy, hogy 2014-ben növekedni fog a minimálbér összege, 60% pedig úgy véli, hogy ez az összeg meghaladja majd a 100 ezer forintot. Ez egyébként reálbér-emelkedést is jelentene a legalacsonyabb keresetűek körében. A cégvezetők 24%-a szerint akár 6%-os is lehet az emelkedés.
Mennyire érintené a cégeket?
A cégvezetők 39%-a gondolja úgy, hogy nem érinti különösebben a minimálbér a cégét, hiszen az alkalmazottainak meghatározó része magasabb keresetű, így nincs köze a versenyképességükhöz.
Ugyanakkor 35% válaszolt úgy, hogy a jelenlegi adóterhek mellett nem tudnák a minimálbér-emelést kigazdálkodni. Minél nagyobb egy cég árbevétele, annál inkább ki tudja gazdálkodni a cég a minimálbér-emelést. A 100 és 500 millió forint közötti árbevételű cégek 54%-a tudná kigazdálkodni, az 500 millió forint bevétel feletti cégek 55%-a gondolja úgy, hogy 102 ezer forint feletti minimálbért is elő tudnának teremteni a dolgozóiknak.
Minimálbér Európában
Az Eurostat Európa országai közötti felmérése alapján 2012-es adatok szerint Luxemburgban a legmagasabb a minimálbér 1800 euróval, ami nagyjából 540 ezer forintnak felel meg. Luxemburgot Belgium, Írország, Hollandia, Franciaország és az Egyesült Királyság követi, mindenhol 1000 euró körüli minimálbérrel, ami 300 ezer forintot jelent havonta.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az alkalmazottak Európán belül Bulgáriában kapják a legkevesebbet 148 euróval, ez 44 ezer forint körüli havi fizetéssel. Bulgáriát a legalacsonyabb minimálbér-listán Románia, Litvánia és Lettország követi.
OLVASD EL EZT IS!
- munka
- munkaerőpiac
100 ezer ember nem kapja meg, ami neki járna
- fizetés
- munka
Ennyivel emelkedtek a fizetések
- fizetés
- belföld