Íme, ezek a tévék kaptak büntetést az ordító reklámok miatt
Egyelőre csak a köztévének kell fizetni, a TV2 figyelmeztetést kapott. A cél nem a bírságolás.
Az engedélyezettnél jóval hangosabb reklámok miatt pénzbírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa több közszolgálati médiumra, illetve az egyik kereskedelmi csatornát a jogsértés azonnali abbahagyására szólította fel - közölte a médiatanács szóvivői irodája csütörtökön az MTI-vel.
Duna TV, M1, M2
A közlemény szerint a második negyedévi adatok alapján ismételt jogsértés, azaz az engedélyezettnél jóval hangosabb reklámok miatt a Duna Televízió Nonprofit Zrt. 100 ezer forintos, a Magyar Televízió Nonprofit Zrt. M1 és M2-es csatornája együtt 160 ezer forintos bírságot kapott, a TV2-t pedig a jogsértő gyakorlat azonnali abbahagyására szólította fel a hatóság.
A médiatanács negyedévente rendszeresen ellenőrzi azt az előírást, amely szerint a televíziós hirdetések hangereje nem lehet nagyobb a környező műsorszámok hangerejénél. Az előírt hangerőértékeket egy erre a célra kifejlesztett szoftver segítségével mérik a szakemberek.
A hatóság a közleményben emlékeztetett arra, hogy az új médiatörvény a nézői igényekre reagálva már kifejezetten tiltja az ordító reklámokat, és a gyakorlat szankcionálását is lehetővé teszi.
Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy a médiatanács a szankciók kiszabásán túl folyamatos konzultációkkal is arra törekszik, hogy tartósan ösztönözze a médiaszolgáltatókat a reklámhangerővel kapcsolatos előírások betartására.
Már egy ideje vizsgálják
A médiatanács már 2011 januárja óta vizsgálja ebből a szempontból a televíziókat. Azokat a televíziókat, amelyek törvényt sértenek, először figyelmeztetik, és ha ez eredménytelen, akkor nyúlnak a pénzbüntetés szankciójához, amit közzé is tesznek a médiatanács weboldalán.
A Médiatanács a reklámhangerőt egy teljesen magyar fejlesztésű szoftver segítségével méri, amely érzékeli, illetve pontosan ki tudja szűrni a kiugróan hangos műsorrészeket. Egy nap alatt ezzel az eszközzel mintegy kétszáz műsorórát tudnak vizsgálni.
A hangos reklámok miatti büntetést az új médiatörvény teszi lehetővé, amely kimondja: a lineáris műsorszolgáltatásban közzétett reklám, televíziós vásárlás, valamint a reklám közzétételét akusztikus módon jelző figyelemfelhívás átlagos vagy a néző és hallgató által érzékelt hangereje nem lehet nagyobb, mint környező műsorszámoké.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- gerincbetegség
- lelki háttér
Milyen ívű a gerinced? Erre a pszichés problémára vagy hajlamos
- reklám
- belföld
Mozgolódik a Médiatanács
- televízió
- belföld