Megérkezett a két nagyágyú, Austin Butler és Tom Hardy közös filmje - Vajon felér a Szelíd motorosok szintjéhez?

A Szelíd motorosok korának meghatározó zsánerfilmje volt, Jeff Nichols rendező pedig gondolt egy nagyot, és Danny Lyon 1968-as, valós történeten alapuló könyve alapján elkészítette a Motorosokat. Mivel a szelíd már foglalt, lássuk, milyen jelzővel illethetjük a szóban forgó mozgóképes alkotást megtekintés után.

Motorosok - Kritika

A '60-as években járunk, és a Vandálok névre hallgató, a tesztoszterontól ízig-vérig túlfűtött motorosklub berkeiben találjuk magunkat. A történet középpontjában a röfögő kétkerekűek vezetője, Johnny (Tom Hardy) - akit Marlon Brando A vad című filmje ihletett a klub megalapítására -, az ő szép arcú mentoráltja, Benny (Austin Butler), és a karakán Kathy (Jodie Comer) állnak. Hármójuk és a klub szövevényes, izgalmas, olykor kegyetlen, de mindenképp szórakoztató mindennapjait követi a sztori. 

Hangolódásképp tekintsd meg az előzetest, utána pedig következzen a spoilermentes kritika!

A Vandálok látszólag törvényen kívüli, szabadságra vágyó, kallódó férfiak, akik hagyományos társadalmi szabályrendszerek nélkül szeretnének élni. Ahogy bővül a klub, szabályok és világos struktúra híján az egók és az elveszett lelkek önbizalomhiányából eredő feszültségek veszik át az irányítást, ami alapjában rengeti meg a Vandálok alapfilozófiáját, és veszélyezteti a klub jövőjét, egységét.

Vajon lehet egzakt szabályok nélkül fenntartani és hosszú távon egészségesen működtetni egy közösséget?

Minden, amit szerettünk

Érezzük a bőr, a füst és a whisky illatát

A hangulatra nem lehet panasz: bőrdzsekik, mámorító alkoholszag, dörrenő kipufogók, bódító cigifüst, egymásnak feszülő nehézfiúk - minden adott, ami egy motoros zsánerfilm külleméhez szükséges. A film atmoszférája magával ragad, bő húsz perc után néző is a klub tagjává válik, és szinte érzi, ahogy lobogtatja a haját a szél, miközben robog az ismeretlenbe. 

Joe Pesci csettintene örömében

Érződik, hogy a rendező Scorsese-rajongó, mintha csak a Nagymenők vagy a Casino motoros verzióját látnánk. A hangulatteremtő zenék, szórakoztató gengszterdumák, gyakran humoros párbeszédek Kathy - aki a szerelmi szálról is gondoskodik - narrációjának ötvözésével remek egyveleget alkotnak. Még ha kezdetben ellenáll is, a néző megszereti az együgyű, ám szerethető karaktereket, és elkezd egyre ritmusosabban járni a lába a feelinges dallamokra. A történet életszerű, valóságos - hiszen az is -, a sztori előrehaladásával egyre jobban érdekli az embert a karakterek sorsa.

Ja, és Tom Hardy a Nagymenők Joe Pescijének enyhén lenyugtatózott ikertestvére.

Austin Butler még mindig Elvis-pszichózis alatt áll a filmben, de most az egyszer nézzük ezt el neki. A Dűnében jobban szerettük. Jodie Comer zseniális a szerepében, az akcentusa és a játéka is kiváló.

A kevesebb néha több

A történetvezetés pöpec, a kétórás játékidő elrepül - még úgy is, hogy nem egy Eredetről van szó: egyszerű a sztori, a karakterek sem komplexek, de ez nem is baj. Jól fokozza a feszültséget a dialógusok hatásszüneteivel, a sallangoktól mentes, néhány szereplős keretezésnek köszönhetően pedig világosak a karaktermotivációk, és érdekfeszítőek is. 

Nem minden fenékig tejfel, lássuk a negatívumokat is.

Minden, ami kevésbé működött

Jó mozi, de...

Ha már Scorsesét emlegettem: az igazi apró, mégis fontos, kreatív nüanszok a történetmesélésből és a fényképezésből, amik ikonikussá, örökzölddé tehetnek egy zsánerfilmet - például Drive -, hiányoznak. Ahogy már említettem, a történet botegyszerű, így az X-faktor hiányában egyszer-, maximum kétszernézős marad.

Bár jó film, péntek esti szórakozásnak a barátokkal vagy a randiddal tökéletes, nem nagyszerű, nem vált belőle klasszikus.

Minden jó, ha a vége...?

A film utolsó harmada csalódást keltő, annak tükrében, milyen ügyesen fokozza a feszültséget, és formálja át a kezdetben többnyire ellenszenves karaktereket szerethetővé, azonosulhatóvá. Amikor a néző keze épp ökölbe szorulna, a pulzusa megugrana, és azon nyomban rápattanna egy motorra a többiekkel együtt, véget ér néhány B-filmes klisével. Tudom, igaz történet, de a végén mégis enyhe hiányérzet marad.

Máris mondjuk, megtekintsd-e a nagyvásznon.

Megéri a mozijegy árát?

A cím tökéletesen leírja: nem lett szelíd, nem ér fel a legendás film színvonalához, de talán nem is feltétlenül akart.

"Motorosoknak" viszont teljesen rendben van.

Ha megmozgat a kétkerekű életérzés, rajongsz a fent említett filmekért,  akkor mindenképp tekintsd meg moziban. A gyomrot sem terheli meg, így ideális hétvégi kikapcsolódás. 

Amennyiben nagybetűs klasszikusra vágysz, és a nehézfiús zsánerfilmeket tekintve a Nagymenők, a Ponyvaregény vagy A Keresztapa szintje alá nem adod, akkor egész nyugodtan megvárhatod streamingen. 

Képek: UIP-Dunafilm

• austin butler
• tom hardy
• filmajánló
• kritika
• motorosok
• filmkritika
• mozi
• exkluzív
• Terasz