Milliárdokat hozhat a BKK-nak az új beléptető rendszer
A BKK válaszaiból kiderül, hogy a bliccelők mennyi pénzt visznek el.
Az elektronikus jegyrendszer bevezetésével kapcsolatos kérdéseinkre a héten megkaptuk a válaszokat a Budapesti Közlekedési Központtól.
A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ egyik legnagyobb projektje keretében 2014 és 2016 között bevezetjük az elektronikus jegyrendszert, amely ügyfeleink magas minőségű, korszerű kiszolgálásához járul hozzá, hatékonnyá teszi a jegyértékesítés és az utasok utazási jogosultságának ellenőrzését - írják.
Nincsenek veszélyben az ellenőrök
Az ellenőröket csak a metróállomásokon, valamint egyes kiemelt HÉV-megállóban váltja fel az automatikusan működő be- és kiléptető kapurendszer, ráadásul az eddig a metrókijáratoknál ellenőrzést végző munkatársakat a felszíni járművekre és járatokra tudjuk majd átcsoportosítani, így nem áll fenn az elbocsátások lehetősége.
Jegy- és bérletárak
A projekt keretében az árszint változása nem tervezett. A menetjegy- és bérletárakat a Fővárosi Közgyűlés határozza meg, azonban mindenképp kedvező változás lesz az, hogy az eddig megszokott vonaljegyet felváltja az időalapú jegy, ami ügyfeleink többségének könnyebbséget, adott esetben olcsóbb utazást is jelenthet a jelenlegi vonaljegyhez képest.
Az új jegyautomaták
Az automaták informatikai hálózatba kötve üzemelnek majd, így a felügyeleti szoftver segítségével állapotuk bármikor, akár távolról is lekérdezhető, a központi rendszerben ellenőrizhető, ezáltal a meghibásodott készülékek javítása is felgyorsulhat. Zavar esetén a gépek automatikusan értesítést is küldhetnek majd, így hamarabb kijavíthatóak a jelentkező problémák.
Várakozásaink szerint a háromszáz darab új jegykiadó automata a masszív, strapabíró kialakításnak köszönhetően látványosan javulni fog a készülékek rendelkezésre állása, legyen szó szélsőséges időjárási körülményekről, avagy rongálókról. A jegykiadó automatában található pénzmennyiséget, valamint a gép egyéb alkatrészeit vandálbiztos kialakítású burkolat védi az időjárás viszontagságaitól éppúgy, mint az erőszakos behatolási kísérletektől, hasonlóan a bankautomatákhoz.
Valamennyi gépen biztonsági kamerák is működnek majd, míg a készülékek belsejében lévő folyadékelvezető csatornák megóvják a bennük található elektromos berendezéseket a beázástól. Az automaták akkor is képesek lesznek arra, hogy kiszolgálják az ügyfeleket, ha leszakadtak a központi hálózatról, és automatikusan részleges üzemmódba állnak, ha úgy érzékelik, hogy valamelyik moduljuk üzemképtelenné vált.
Utazási kártya
Az utazási kártyákat és az azokhoz tartozó utazási számlát a jövőben pillanatok alatt, interneten vagy telefonos ügyfélszolgálat segítségével is fel lehet majd tölteni, de természetesen a helyszínen a jövőben is meg lehet váltani a jegyeket és bérleteket a megszokott jegypénztárakban, illetve a jegykiadó automatákban, így azok sem lesznek bajban, akik nem rendelkeznek internet-hozzáféréssel vagy bankkártyával.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A milliárdos kiadás a megtérül
A mai jegyrendszer fenntartása drága, pazarló és rendkívül sok csalási lehetőséget biztosít. A rendszer bevezetésével várhatóan milliárdos nagyságrendű plusz bevételt tudunk elérni a bliccelés visszaszorításának köszönhetően, így hosszú távon pénzügyi szempontból is előnyös az új rendszer kiépítése és működtetése. Ez pedig épp azt jelenti, hogy csökkenthetjük a rendszer belső eladósodottságát. Ez új közlekedési eszközök beszerzésére, a régiek felújítására fordítódhat majd. Továbbá a közösségi közlekedés vonzerejének növekedését is várjuk a modern értékesítési csatornákon keresztül könnyen elérhető, egyszerűen használható termékeket kínálunk átlátható tarifastruktúrával.
OLVASD EL EZT IS!
- közlekedés
- ünnep
Felfordul a város - Ezeket az utcákat kerüld el, ha jót akarsz
- budapest
- közlekedés
Így változott meg a tömegközlekedés június 1-jétől
- közlekedés
- változás