Mihez van jogod a felmondási idő alatt?
Jogod van szabadságra menni vagy tiltakozni a túlóra ellen? Válaszok a legfontosabb kérdésekre.
Hiába van eleged a munkahelyedből, vagy hiába kaptál egy sokkal jobb ajánlatot, a törvény nem engedi, hogy egyik napról a másikra válts. A jogszabályok szerint a munkaadód kérheti, hogy bizonyos - a törvénynek megfelelő - időtartamig még maradj.
De milyen jogok vonatkoznak rád az úgynevezett felmondási idő alatt? Meddig kérheti, hogy maradj? Kapsz-e fizetést, és mi lesz a szabadságoddal? Válaszolunk a legfontosabb kérdésekre.
Minimum 30 nap, legfeljebb egy év
Akár közös megegyezéssel, akár rendes felmondással hagyod el az állásodat, a felmondási idő legalább 30 nap, legfeljebb pedig egy év, utóbbit azonban nem haladhatja meg. Az, hogy mégis milyen hosszúra nyúlik ez az idő, az az adott munkáltatónál eltöltött munkaviszonytól függ. Három év után ez öt nappal nő, tíz év után 25-tel, de például 20 év után már 60-nal. Hivatalosan a felmondási idő feléről a munkaadód köteles felmenteni, ugyanakkor ez időre átlagkeresetet fizetni.
Ha a munkáltatód bocsájt el, muszáj megindokolnia, hogy miért mondott fel neked. Az érv kizárólag a munkaképességeiddel, a munkával kapcsolatos magatartásoddal, valamint a munkáltató működésével kapcsolatos lehet. Lényeges, hogy vannak olyan rendkívüli esetek, amikor nem küldhetnek el téged. Ilyen például, ha betegség miatt keresőképtelenné válsz, a terhességed kilenc hónapja alatt, vagy éppen, amikor a gyerekeddel vagy otthon táppénzen. Ha ez mégis megtörténik, mindenképpen fordulj ügyvédhez.
A felmondási időd mértékét a munkaadód lecsökkentheti. Ilyenkor értelemszerűen a munkaviszonyod a lerövidített ideig áll csak fent, és eddig igényelheted a felmondási járandóságokat. Ez azonban csak abban az esetben működik, ha rendes felmondásról van szó: ha ő küldött el téged, és nem közös megegyezés alapján döntöttetek így.
Szabadnapok a felmondási idő alatt
Ha még vannak szabadnapjaid, melyek a törvény szerint megilletnek, azokat sajnos nem minden esetben veheted ki.
A lényeg ez esetben is a munkaviszony megszűnésének módja, tehát az, hogy te mondtál fel rendes felmondással, vagy közös megállapodás szerint szűnik meg a munkaviszonyod. Amennyiben a munkáltatód mondott fel, jogod van ahhoz, hogy a felmondási idő azon részére, ami alól nem kaptál felmentést, időarányosan kivedd a még esedékes szabadnapjaidat. Ez azt jelenti, hogy, ha 24 szabadnapod maradt, és a felmondásod 30 napra szól, akkor az időarányos szabadnapjaid száma hat. Ha úgy döntesz, hogy mégsem veszed ki ezeket a napokat, akkor a munkaadód köteles neked ezeket pénzben kifizetni.
Végkielégítés és fizetés
Ha a jogviszonyod rendes felmondás vagy rendkívüli felmondás keretében szűnik meg, jogosult vagy végkielégítésre - utóbbi esetben akkor, ha te kezdeményezted.
Ez az összeg szintén attól függ, hogy a munkáltatónál mennyi ideig dolgoztál. Háromévi munkaviszony esetében egyhavi végkielégítés illet meg, tíz év esetén háromhavi, míg 25 év esetén már hathavi összegre vagy jogosult.
Felmondott a főnököd?
A felmondás módját minden esetben szigorúan szabályozza a Munka Törvénykönyve. Mikor mondhat fel a főnököd, hogyan teheti ezt meg, jár-e végkielégítés a felmondási idő alatt? Jogászunktól megtudhatod.
Amíg pedig hivatalosan tart a munkaviszonyod, addig megillet az átlagkereseted. Persze itt is vannak kivételek, például azok a napok, amikor egyébként sem lennél jogosult rá, például a felmondási idő alatti kórházi kezelés esetén.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha pedig a felmondási idő alatt sikerül is új állást találnod, ez esetben a munkaadód nem követelheti vissza a már kifizetett keresetedet.
OLVASD EL EZT IS!
- elbocsátás
- munka törvénykönyve
3 ok, amiért jogtalanul mondtak fel
- nő
- törvény
4 alig ismert jog, ami minden nőt megillet
- pénz
- munka