Megölte osztálytársát a 16 éves fiú

3 döbbenetes eset a magyar sajtóból

Az igazságszolgáltatás visszásságait és a sors fintorait leginkább egy jó cikk képes bemutatni. Íme!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A sajtószabadságot most nyirbálják, a klasszikus újságírás pedig már egy ideje haldoklik, de reméljük, lesznek túlélők, akik a jövőben is felemelik majd szavukat az igazságtalanságok ellen, akik meg tudják majd látni az összefüggéseket, és el is merik mondani.

Olyanok, mint a következő cikkek szerzői, akiknek tehetségét a legnagyobbak is elismerik - nem véletlen, hogy cikkeiket Minőségi Újságírásért díjjal jutalmazták 2010-ben.

Börtön a gyilkosnak, pénzbírság a szülőknek

- Én is tapasztaltam, hogy kedves, kulturált fiú. Az apja szigorúan fogta, az anyja rajongott érte, és nagyon vigyázott rá, sokáig elkísérte mindenhová, a karatéra is - olvasható az egyik szomszéd nyilatkozata K. Mihályról Ónody-Molnár Dórának és Ungár Tamásnak a Népszabadságban 2010 októberében megjelent, Rossz nevelés? Élet helyett ítélet című cikkében. A 16 éves K. Mihály osztálytársával, V. Dáviddal még 2008 tavaszán tervelte ki előre, majd gyilkolta meg brutális módon osztálytársát, Szabó Józsefet: kézzel ütötték, bottal verték, majd a tóba lökve megfojtották.

Az akkor 16 éves fiúk ügye hatalmas port kavart, többek között azért is, mert Kaposvár egyik legjobb gimnáziumának tanulói voltak. A gyilkosságra csak hetekkel később derült fény. A Pécsi Ítélőtábla 2009. május 27-én hagyta helyben a Somogy Megyei Bíróság elsőfokú döntését, és a két fiút 14 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

Emellett a szülőkre 4-4 millió forint kártérítést rótt ki azzal az indokkal, hogy "nem nevelték fiaikat az élet tiszteletére olyan módon, hogy ne jussanak el ennek a brutális bűncselekménynek a megvalósításához."

A Népszabadság szerzőinek riportja csak közvetve szól a gyilkosságról, sokkal inkább a döntések hátteréről, a szülői háttérről és a gyilkosokról - egy egészen más szemszögből. A riportot itt olvashatod el. »

A nyomorból továbbtanulni

Magyarországon számos olyan település van, ahol a nyomor jellemző a jólét helyett. Hejőkeresztúr, egy borsodi község is ilyen: a község lakóinak 20%-a roma, a szülőknek kevesebb mint a fele végezte el a nyolc általánost, az analfabetizmus általános probléma, ahogy az a megélhetési lehetőségek hiánya. Az iskolába kerülő gyerekek jóval rosszabb képességekkel rendelkeznek, mint az országos átlag - kikerülve azonban messze meghaladják azt. A továbbtanulási arány a hejőkeresztúri iskolából 100%-os, a tanulókat az elsők között veszik fel a középiskolák.

Az Éva Magazinban megjelent riportjában Pataki Katalin egyszerűen csak hejőkeresztúri csodának nevezi mindazt, ami itt történik. Többek között azért is, mert a normál gyerekekre szabott Nemzeti Alaptanterv nem foglalkozik a szabvány alól kilógó tanulókkal: az elvárások a terv szerint rájuk is vonatkoznak.

15 tipp, hogy angyali gyerkőcöt nevelj

Nézegess képeket!

Elolvasom

Hogy mégis hogyan sikerül csodát tennie az iskolának, és elsősorban Kovácsné dr. Nagy Emese igazgatónak - akinek munkáját az év legkreatívabb tanítójának járó Mentor-díjjal jutalmazták már -, Pataki Katalin megható riportjából kiderül.

Pataki Katalin A hejőkeresztúri csoda című cikke az Éva Magazin 2010. márciusi számában jelent meg. A cikket itt olvashatod el. »

Pedofília és egyházi káosz

A pedofília szót sokszor említették egy mondatban az egyházzal, ám, ha kérdőjel volt a mondat végén, a válasz sosem volt teljesen egyértelmű, teljesen elfogadható, teljesen érthető - vagy a vallomásokkal egybehangzó.

2002 januárjában azonban szivárogni kezdett a kipukkanásra kész lufi, amikor is a Boston Globe című napilap olyan vallomásokat és egyházi dokumentumokat kezdett közölni, melyekből fény derült több katolikus pap gyermekekkel szemben elkövetett sorozatos szexuális visszaélésére. Két év múlva az amerikai bíróságok már több mint tízezer hasonló, 1950 óta elkövetett bűncselekményről tudtak, a nyomozás pedig több mint 450 pap érintettségét állapította meg.

Minderről a Magyar Narancs újságírójának, Mártonffy Marcellnek a lapban 2010 áprilisában megjelent riportjában olvasni részletesen. A Káosz a rendben - Pedofília, egyház, nyilvánosság című cikk kendőzetlenül tárja az olvasó elé az egyház legféltettebb titkait, melyekre fény derült, az összefüggéseket, a pápa válaszát, valamint azokat az ügyeket, melyekről korábban nem lehetett tudni.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

De kitér arra is, hogy minderre hogyan reagál az egyház, és mindez miképpen veti fel az egyház megújulásának egyre sürgetőbb igényét. A díjnyertes írást itt olvashatod el. »

Ezt is szeretjük