Megdöbbentő! Már 1830-ban feltalálták a számítógépet?
A 19. századi matematikus papíron számoló- és számítógépet is tervezett.
Brit kutatók nemrégiben egy előreláthatólag tíz évig is eltartó, több millió dolláros projektbe kezdtek, amelynek a célja egyetlen komputer megépítése.
A költséges és időigényes feladat végeredménye azonban nem egy csúcstechnológiás masina lesz, hanem egy olyan számítógép, ami csak a töredékére képes mindannak, amire mai társai.
Száz évvel előzte meg a korát
A kutatók célja nem az, hogy szupergyors vagy szuperintelligens számítógépet hozzanak létre, hanem hogy megfejtsék, működik-e a Charles Babbage, a 19. században élt bogaras matematikus papíron megtervezett számítógépe, amely a valóságban soha nem épült meg.
A gép tervrajzait a londoni Tudományos Múzeum őrzi, ezek alapján az elkészült szerkezet óriási, szobaméretű monstrum lenne, és bár nem kell hozzá szilikonlemez vagy szoftver, annál több fémcsavarra lesz szükség.
A kutatók azután döntöttek a gép megépítése mellett, hogy 1991-ben már sikeresen megvalósították Babbage egy jóval kevésbé bonyolult, de korához képest szintén lenyűgöző tervét, egy nyolcezer darabból álló, mérnöki pontossággal összeszerelt számológépet.
A mostani projektet John Graham-Cumming programozó és Doron Swade, a múzeum korábbi kurátora vezeti, akik már elkészítették a különös tudós által tervezett számítógép vázlatait, jelenleg pedig egy háromdimenziós modell megalkotásán dolgoznak - ezt követően fognak hozzá a gép felépítéséhez.
Ha a komputer működőképes lesz, az azt jelenti, hogy Babbage papíron megtervezte az első programozható számítógépet még az 1830-as években, száz évvel azelőtt, hogy az ötlet modern formája megfogalmazódott volna Alan Turing vagy éppen Neumann János fejében.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Graham-Cumming a New York Timesnak elmondta, reméli, ha a gép elkészül majd, a jövő generáció tudósai megállnak előtte, és inspirációt gyűjtenek a saját, korukat száz évvel megelőző felfedezéseikhez.
Képek forrása: sciensemuseum.org.uk, free-photos.biz
OLVASD EL EZT IS!
- történelem
- lelet
Titokzatos koporsót találtak a tudósok: ki lehet a 3500 éves fiú?
- történelem
- gyilkosság















