Újabb siker az olimpián: aranyérmet szerzett a 18 éves Márton Viviana női taekwondóban
Márton Viviana női taekwondós nyerte az újabb magyar aranyérmet.

Az augusztus 9-én, pénteken este kezdődő mérkőzésen szállhatott versenybe Márton Viviana taekwondós az aranyért, ellenfele a szerb Aleksandra Perišić volt. A csatából a tenerifei születésű magyar versenyző került ki győztesen, így ismét éremmel gazdagodhatott országunk csapata.
Az augusztus 9-i nap igazi éremesőt hozott a magyaroknak, először a nyíltvízi úszóink remekeltek: Rasovszky Kristóf arany-, Betlehem Dávid bronzérmet szerzett. Őket követte a kajakozók brillírozása: Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra, valamint Nádas Bence és Tótka Sándor ezüstérme, majd Pupp Noémi és Fojt Sára bronzérme.
Márton Viviana taekwondós aranyérme Párizsban
Miután ugyancsak a pénteki napon a női taekwondósok 67 kilogrammos mezőnyében Márton Viviana legyőzte a belga Sarah Chaarit, a döntőbe került. Az aranyért folyó mérkőzésen izgalmas küzdelem következett a szerb Aleksandra Perišić ellen.

Az első menetet elsöprő fölénnyel nyerte Márton Viviana, a másodikban eleinte szorosabb csatát vívtak, de végül a magyar taekwondózó egyértelműen megérdemelt győzelmével ért véget.
Márton Viviana helyezésével történelmet írt a magyar taekwondóban, először volt ugyanis a sportágnak olimpiai döntős versenyzője az országból.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Érdekesség, hogy ikertestvére, Márton Luana is világbajnok taekwondós, ám neki most nem sikerült olimpiai kvótát szereznie. A különböző súlycsoportban versenyző testvérpár Madridban él, és egy finn olimpikon edző, Suvi Mikkonen segíti a felkészülésüket.
Neked pár perc a tévé előtt, neki a fél élete: mi minden van egy olimpiai érem mögött?
Tíz-húsz év felkészülés, rengeteg veríték, küzdeni akarás csúcsosodik ki abban a pár percben, amit az olimpia nézői négyévente a képernyőkön követhetnek. A dobogó felső fokára viszont csak egy állhat.
Elolvasom(MTI/Czeglédi Zsolt.)
OLVASD EL EZT IS!

- olimpia
- sclerosis multiplex