Az író pontosan megjósolta a halála időpontját - A Halley-üstökössel érkezett, és azzal is ment el

Az író érdekes jóslatot tett a haláláról, és be is igazolódott.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mark Twain, eredeti nevén Samuel Langhorne Clemens, olyan művek szerzője, mint a Tom Sawyer, a Huckleberry Finn vagy a Koldus és királyfi, kitörölhetetlenül beleírta magát az irodalomtörténetbe.

1835. november 30-án született, azokban a napokban, amikor a Halley-üstökös átszelte az eget. Ezzel a különös útravalóval élte le az életét, lezárásának idejét pedig pontosan megjósolta - jövendölése valóban beigazolódott.

Mark Twain jóslata

Twain csupán hetekkel azután jött világra, hogy a Halley-üstökös a perihéliumban volt, ami azt jelenti, hogy akkor volt a legközelebb a naphoz. Az üstökös körülbelül 75 évente jelenik meg az égbolton, és Twain azt jósolta, hogy amikor legközelebb feltűnik az égen, meghal. 

Így írta:

1835-ben érkeztem a Halley üstökösömhöz. Jövőre újra megjelenik, és remélem, hogy elmegyek vele. Életem legnagyobb csalódása lesz, ha nem így történik. A Mindenható kétségtelenül ezt mondta rólunk: itt van ez a két beszámíthatatlan korcs, akik együtt jöttek világra, és együtt is kell menniük. Ó, már nagyon várom.

Twain valóban akkor hunyt el, amikorra jósolta: 1910. április 21-én, egy nappal a Halley-üstökös perihéliumi szakaszát követően.

Így telt Mark Twain élete

Az amerikai író, humorista, vállalkozó, kiadó és előadó kiérdemelten kapta meg az amerikai irodalom atyja címet. Előbb nyomdászként dolgozott, később szedőként folytatta és cikkeket is írt bátyja, Orion Clemens lapjába.

A cikk az ajánló után folytatódik

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Később folyamihajó-pilóta lett a Mississippi folyón. 1861-ben a polgárháború kitörésével nyugatra költözött, hogy csatlakozzon a Konföderációs Hadsereghez, ahonnan a harcok kezdete előtt távozott. Utána bányászként tevékenykedett. Idővel visszatért az újságíráshoz és több humoros történetét is megjelentették. A kritikusok odavoltak szellemességéért. Otthonosan mozgott felsőbb körökben. Felkérték, hogy írja meg első és legkelendőbb könyvét, az Jámbor lelkek külföldön (1869) címmel az utazásairól. Ezt további művek követték, irodalmi karrierje magasra ívelt.

1870-ben feleségül vette egy gazdag szénkereskedő lányát, a 24 éves Olivia Langdont. Buffalóban telepedtek le, 3 lányuk és 1 fiuk született, aki csecsemő korában elhunyt. Amikor írt, minden fejezetet felolvasott a családjának, így ők hallhatták először nagyszerű történeteit.

GettyImages-514699440
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Írásaival sok pénzt keresett, de mivel kockázatos vállalkozásokba fektetett be, rengeteget veszített. 1895-ben világkörüli körútra indult és előadásokat tartott, hogy törleszthesse az adósságait. Ezt 1898-ban sikerült véghez vinnie.

Amikor Olivia 1904-ben meghalt, Mark Twain visszatért New Yorkba. Később Reddingbe költözött. Itt halt meg szívrohamban 1910-ben, 74 évesen.

Az író halála éppen arra az évre tehető, amikor a Halley-üstökös miatt világméretű pánik tört ki. Még speciális ernyőt és más ellenszereket is használtak az ártó ereje ellen, melyet neki tulajdonítottak. Korábbi cikkünkben erről írtunk.

Ezt is szeretjük