Így állnak a magyarok a járvány második hullámához: baljós adatok
A magyar emberek mindössze ötödét aggasztja a vírus.
Öt egybefüggő hónapja, azaz európai megjelenése óta első számú félelme a világ állampolgárainak a koronavírus-járvány.
Az Ipsos által vizsgált huszonhét országból tizennégy esetében áll az első helyen a rangsorban augusztusban, míg Magyarországon a hatodik legmagasabb említésével továbbra sem sorolható a főbb aggodalmak közé. A magyarok mindössze ötöde aggódik a vírus miatt.
Csak kevesen elégedettek hazájuk fejlődésével
A tíz éve havi rendszerességgel megismételt What Worries the World kutatássorozat augusztusi, összesen 19 016 felnőtt válaszadó megkérdezésével készült mérése alapján a világ lakosságának 39%-a véli úgy, hogy hazájukban jó irányba haladnak a dolgok.
A legelégedettebb országok közt Szaúd-Arábia, Malajzia, India és Ausztria érdemel említést, míg a másik végletet Dél-Afrika, Belgium, Chile, az Egyesült Államok és Magyarország jelentik. Az USA lakosságának általános hangulatában drámai változás állt be az idei évben: a kutatás eredményei szerint januárban még az ötödik legoptimistább nemzet volt világszinten az amerikai, vagyis a lakosság 56%-a szerint megfelelő irányba haladtak a dolgok, ezzel szemben augusztusban már hátulról a negyedik helyen állnak a rangsorban 26%-kal. Fordított irányú elmozdulás látható Oroszországban, ahol a múlt havi 33%-hoz képest augusztusban már 43% véli úgy, hogy jó irányba tart az ország, ezzel visszatértek a januárban mért szinthez.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az egyes aggodalmak közül globális szinten továbbra is a COVID-19-járvány, valamint a munkanélküliség ér el kimagasló említést. A felnőtt lakosság 46%-a nevezte meg legfőbb félelmei közt a vírust. A lokális eredményeket vizsgálva megállapítható, hogy augusztusban Japán és Ausztrália az a két ország, ahol a leginkább tartanak a fertőzéstől, ahol egy hónap alatt 11 és 19 százalékpontos emelkedés után 70%-os és 67%-os az említés. De az utóbbi hónapban Belgium, Franciaország és Németország esetében is visszatért a járvány az első helyre a rangsorban.
Itthon nem aggódnak annyira az emberek, mint máshol
Magyarország lakossága a világátlagtól eltérően reagál a vírusra. Ugyan a nyár eleji értékekhez képest enyhén növekedett, továbbra is csak 20%-os volt a koronavírus említése a főbb félelmek közt, amellyel az oroszok után a magyar lakosság tulajdonít legkisebb jelentőséget a társadalmat érő fenyegetések közt a COVID-nak.
Míg áprilisban Magyarországon is az első számú veszély volt a világjárvány a lakosság szerint, június óta csak a 6. illetve 7. helyen található meg a rangsorban. A hazai félelmek legfőbb tárgya - 2018 januárja óta változatlanul - az egészségügy helyzete, valamint a szegénység, a társadalmi egyenlőtlenség és a korrupció.
A pénzügyi, politikai visszaélések, csalások a negyedik legfőbb félelme a világ lakosságának. A dél-afrikaiak aggódnak legnagyobb százalékban a korrupció miatt, itt 62%-os az arány, de a magyar és orosz említési értékek is 50% felettiek. A válság hatására elszabaduló infláció jelenleg nem jelentkezik a magyarok legfőbb félelmei közt, 11%-os említése nem tér el jelentősen más országokétól, valamint a munkanélküliség sem kerül fel a dobogóra 24%-os, átlag alatti értékével. A kutatás adatbázisa elérhető az Ipsos nemzetközi oldalán.
Veszélyes jelenség ütötte fel a fejét a koronavírussal kapcsolatban: a szakértő figyelmeztet
Virológus hívta fel a figyelmet a koronavírus tagadásának veszélyeire.
Veszélyes jelenség ütötte fel a fejét a koronavírussal kapcsolatban: a szakértő figyelmeztet
Virológus hívta fel a figyelmet a koronavírus tagadásának veszélyeire.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- nyaraló
- nyaralás