Ennyit tudtak félretenni átlagosan a magyarok havonta 2021-ben
Idén csaknem a harmadával többet spóroltak havonta a magyarok egy felmérés szerint.

Az idén átlagosan 29 400 forintot tettek félre havonta a megtakarítani tudó magyarok, csaknem harmadával többet, mint egy évvel korábban - tájékoztatta az Erste Bank az IMAS International felméréséről szerdán az MTI-t. A közleményben kiemelték: a legtöbben, a válaszadók 28 százaléka azért spórol, mert tart munkahelye elvesztésétől, míg 27 százalék nem tudott vagy nem akart nagyobb vásárlásokra, befektetésekre költeni az elmúlt időszakban.
A járvány felértékelte a pénzügyi megtakarítások szerepét: míg 2019-ben 70 százalék tartotta szükségesnek, hogy félretegyen, 2020-ban ez az arány 80 százalék, 2021-ben pedig 79 százalék volt. A magyar háztartások közel 60 százalékának rontotta a pénzügyi helyzetét a koronavírus-járvány; a válaszadók 39 százaléka mondta, hogy kisebb, 18 százaléka azt, hogy anyagilag nagyobb mértékben szenvedte meg a pandémiát - ismertették.

Harmati László, az Erste Bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint elmondta, a pandémia idején nagyot nőtt az online fizetési szolgáltatók felé mutatott bizalom, a bankfiókok szerepe átalakul, az egységekben a tanácsadásé a főszerep.
A régiós országok között az átlagos havi megtakarítás 2020-hoz képest Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben, 23 százalékkal. A második helyen Ausztria áll 21 százalékkal, majd Horvátország jön 13, Szlovákia és Szerbia 8-8, Románia 7,5, majd Csehország 7 százalékkal - hívták fel rá a figyelmet.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A vizsgált országokban a legtöbben vészhelyzetre spórolnak, ám míg például Szlovákiában ez az arány 94 százalék, Magyarországon mindössze 48 százalék. Itthon ugyanilyen népszerű az időskori kiadásokra gyűjteni (48 százalék), és alig valamivel lemaradva a harmadik helyen áll az általános pénzügyi tartalék (47 százalék).
A IMAS International felmérése az Erste számára hét régiós országban azonos módszertannal, azonos kérdésekkel 2015 óta minden évben elkészül - derült ki a közleményből.
Fotók: Getty Images
A skótok tényleg spórolósak?
Mennyi valóságalapja van a skótok kicsinyességének, és honnan ered az előítélet?
OLVASD EL EZT IS!

- pénzügyek
- megtakarítás