Súlyos problémák vannak a madárvilágban: aggasztó jelenséget tárt fel egy tanulmány
Számos közismert madárfajt veszélyeztet a kihalás az emberi tevékenység hatásai miatt.
Az észak-amerikai kontinensről mintegy hárommilliárd madár tűnt el 1970 óta, a teljes állomány mintegy 30%-a, az olyan mindennapos madaraknak, mint a veréb és a feketerigó is csökken a populációja - írták amerikai és kanadai kutatók a Science című tudományos folyóirat honlapján közzétett tanulmányukban.
- Megdöbbentő - közölte Ken Rosenberg, a tanulmány vezető szerzője, a Cornell Egyetem tudósa. Az állomány ilyen méretű csökkenése növeli a félelmet, hogy számos közismert faj ugyanarra a sorsra jut, mint a vándorgalamb, amelynek populációja egykoron olyan népes volt, hogy kihalására az 1900-as évek elején még gondolni sem lehetett.
Az észak-amerikai madarakról készült átfogó felmérés eredményeit ismertető tanulmány kiemeli, hogy megbomlott a térség ökoszisztémája az állatok élőhelyének elvesztése és más tényezők miatt. A tanulmány készítői emlékeztettek arra, hogy a madarak a környezet egészségének jelzői, a populációcsökkenés azt mutatja, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában a természetre súlyos hatást gyakorol az emberi tevékenység.
A mintegy hárommilliárd eltűnt madár 90%-a 12 madárcsaládhoz tartozik, köztük van a veréb, az énekesmadarak, a pintyőkék és a fecskék, amelyek nap mint nap körülvesznek minket, és fontos szerepet játszanak a táplálkozási láncban és az ökoszisztéma működésében, a magvak elszórásától kezdve a rovarkártevők féken tartásáig.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Különösen nagy számban tűntek el a puszták, prérik madarai, populációjuk 53%-kal - több mint 720 millió madár - csökkent 1970 óta. A tengerpart menti madarak populációjuk egyharmadát vesztették el. A vándormadarak száma a tavaszi migráció idején 14%-kal csökkent az elmúlt évtizedben - derült ki a tanulmányból.
Fotók: Getty Images
Gyönyörű felvételek a madarak világáról
Idén immáron negyedszerre rendezték meg az amerikai "Az Év Madárfotósa" elnevezésű megmérettetést, melyre a világ minden pontjáról érkeztek versenyzők. A mostani évben egészen pontosan 63 ország fotósai versengtek több mint 13 500 fotóval.
Magyar fotósok képei az év legjobbjai között - Gyönyörű felvételek a madarak világáról
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- állatvilág
- kutatások
Kihallgatják a madarakat a mókusok: irtó cuki dologra jöttek rá a tudósok
- madár
- környezetszennyezés