Azt állította egy diáklány, hogy lopott Auschwitzból: óriási botrányt kavart
A végzős művészeti főiskolás lány kiállította a darabokat.
Egy izraeli diáklány azt állította, hogy auschwitzi koncentrációs táborból lopott tárgyakat állított ki főiskolai vizsgakiállításán, de később módosította állítását, és azt mondta, hogy csak a tábor mellől szerezte azokat - jelentette a Háárec című újság honlapja.
A Kfar Szabán működő Bét Berl főiskola művészeti tanszékének hallgatója, Rotem Bides néhány napja a Jediót Ahronót című újságnak adott interjújában azt mesélte, hogy a táborból hozta el a zárókiállításán általa bemutatott tárgyak egy részét.
A 27 éves diák elmondta a lapnak, hogy nagyszülei holokauszt-túlélők voltak, egyik nagypapája Auschwitzban szabadult fel, és ő maga hatszor látogatott el a Lengyelországban lévő második világháborús koncentrációs és haláltáborokba. Az ott talált tárgyakat is kiállításába foglalta: üvegcserepeket, kis tálakat, fémcsavarokat, földet, vizet a folyóból, ahová az áldozatok hamvait szórták, és egy táblát, amely a látogatókat arra kéri, hogy semmit se vigyenek el magukkal.
- Mindig úgy éreztem, hogy Lengyelországban van a kiállításom nyersanyaga, nem Izraelben - nyilatkozta. - Emberek millióit ölték meg egy bizonyos ország bizonyos rezsimének morális törvényei miatt. Ha ezek a szabályok, én is eljárhatok a saját szabályaim szerint - indokolta a tárgyak eltulajdonítását az interjúban a végzős művészhallgató, és hangsúlyozta, hogy nem bánta meg tettét.
Az újságcikk megjelenése után az auschwitzi emlékmúzeum igazgatója bejelentette, hogy panaszt emel a lengyel főügyésznél és Izrael varsói nagyköveténél a lopás miatt. A főiskola is eltávolította a 40 diák alkotásait bemutató kiállításról a lopott tárgyakat, és szerdán fegyelmi bizottság elé idézete Bidest.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ott a Háárec értesülése szerint azt mondta, hogy valójában mégsem a tábor területéről, hanem csak mellőle hozta el a kiállított tárgyakat, és kifejtette, hogy szavait az újságíró megmásította. Rotem Bides a főiskolához benyújtott magyarázó levelében bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott az eredeti újságcikk tartalma.
Ezek után a főiskola megengedte a teljes, eredeti kiállítás bemutatását. Egyik tanára szerint a diáknak a róla megjelent cikkel még a kiállítás megnyitása előtt sikerült felhívnia a figyelmet munkájára, és sikerült gondolkodásra késztetnie az embereket.
- érdekességek a világból
- botrány
- történelem
- lopás
- tárgy
- holokauszt
- vizsga
- munkatábor
- izrael
- lengyelország
- kiállítás
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!