Kijött a 100 leggazdagabb magyar listája, 2 női szereplő is bekerült - Mutatjuk a részleteket

Meglepetéseket is tartogat a tavalyi rangsorhoz képest.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hét új szereplővel bővült A 100 leggazdagabb listája 2017-ben, de a rangsor nem csak ezért okozhat meglepetést. A Szakonyi Péter által szerkesztett listán szereplők összvagyona idén megközelítette a 3380 milliárd forintot. Ez csaknem hatszázmilliárddal haladja meg az egy évvel korábbit. 

Ahhoz, hogy a ma megjelent 2017-es 100-as listára egyáltalán felkerülhessen valaki, 7,5 milliárd forintos vagyonra volt szükség - ez 700 millió forinttal múlja felül a múlt évit, illetve másfél milliárddal magasabb a 2015-ösnél. A Napi.hu kiadásában immár tizenhatodik alkalommal megjelenő kiadvány egyébként ma már kapható a nagyobb újságárusoknál, a Libri üzleteiben, valamint a Bookline-on.

Az első tíz

A 100 leggazdagabb rangsorát 2011 óta megszakítás nélkül Csányi Sándor vezeti. Az OTP Bank első emberének vagyona ráadásul egy esztendő alatt 60 milliárd forinttal, 260 milliárdra emelkedett. A lista második helyezettje Bige László, a Nitrogénművek vezérigazgatója 200 milliárd forintos becsült vagyonnal. 

Őt követi a harmadik helyezett Gattyán György informatikai befektetésekből származó 180 milliárd forintjával. Érdekesség, hogy állítólag ő a legtöbb személyi jövedelemadót fizető magyar magánember. A negyedik helyezett Demján Sándor, főként ingatlanfejlesztésekből származó 160 milliárdos vagyonával. Hozzá köthető a Skála, a WestEnd vagy a Pólus, de a Prima Primissima díj is, és a legjelentősebb magyar adakozónak számít.

Az ötödik helyre került az év legnagyobb, 100 milliárdos ugrásával Mészáros Lőrinc, az egykori gázszerelő, aki építőipari, turisztikai és más befektetései révén, Felcsút polgármestereként már 120 milliárdos vagyon tulajdonosa. A hatodik Széles Gábor 112 milliárddal, amelyet főként a Videotonnak, az Ikarusznak és médiabirodalmának köszönhet. A hetedik Felcsuti Zsolt 110 milliárddal, akinek vállalatcsoportja a multiknak, sőt, a NATO-nak is beszállít alkatrészeket és géptartozékokat.

A nyolcadik Veres Tibor, az ingatlanbefektetésekkel foglalkozó Wallis Zrt. tulajdonosa 108 milliárddal, cégével tavaly megvásárolta a Praktiker-láncot is. A kilencedik Kasza Lajos 98 milliárddal. Az üzletember egy saját gyártású fröccsöntő géppel kezdte meg vállalkozását, a Jász-Plasztikot, később az egri borászatba is befektetett, megvette a Gál Tibor-birodalmat. A tizedik Rákosi Tamás, a TV2-nek programokat készítő IKO műsorgyártó vállalkozás tulajdonosa 92 milliárddal.

Ők is ott vannak a 100-ban

A médiából és a közéleti eseményekből ismert személyek közül Simicska Lajos a 11. helyen áll 80 milliárd forintos vagyonával, a Köki Terminál és a Hunguest-lánc egykori tulajdonosa, Leisztinger Tamás a 12. helyre került 75,5 milliárddal. Vajna András György, ismertebb nevén Andy Vajna a lista 14. helyén áll 60 milliárdjával. Simicska Lajos egykori üzlettársa, Nyerges Zsolt 32,5 milliárddal a 29., Spéder Zoltán, a CEMP Közép-Európai Média Zrt. tulajdonosa 21 milliárddal a 39., a Sziget-alapító Gerendai Károly pedig 7,7 milliárddal a lista 98. helyezettje lett.

A listán nők is szerepelnek, bár sajnos nagyon kevesen: mindössze ketten kerültek be önállóan a 100 leggazdagabb közé. Ez egyébként még nem fedi teljesen igazságot, hiszen a családi tulajdonú vállalkozásokban több helyen csak a tulajdonos férfi nevét tüntették fel a lista készítői.
A 81. helyre került Zwack Izabella és Sándor 10,5 milliárdnyi becsült vagyonnal. Zwack Péter két legfiatalabb gyermeke a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának tagja, és a cég többségi tulajdonosai. Izabella borász végzettségű, és a tokaji Dobogó Pincészet tulajdonosa.
A 85. helyre került Berkes Mihályné és férje, akik egy családi agrárvállalat-csoportot vezetnek. Vagyonukat 10,2 milliárd forintra becsülik. Az Agro-Centrál Bt. mindössze 15 főt foglalkoztat, de a cégcsoporthoz tartozik növénytermesztési, műtrágya-kereskedelmi és ingatlanfejlesztési profilú alvállalat is.

A 100-as rangsor érdekessége, hogy a 2002-ben megjelent első és a mostani százas listán csupán huszonhat név azonos - ennyien tudták megőrizni helyüket a legvagyonosabb magyarok között. Az idei listán egyébként hét új szereplő jelent meg. Ők az ingatlanfejlesztéstől a kommunikációig a gazdaság legkülönbözőbb területeit képviselik. 

A 100 leggazdagabb magyar listáján túl 3 regionális lista is készült, amelyeken szintén döntő többségbe kerültek a férfi vállalkozók. A Kelet-Magyarországi régió listájára felkerült Szigeti Virág és Szigeti Eszter, az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó debreceni Glória Kft. tulajdonosai 4,7 milliárd forinttal.
Dél- és Közép-Magyarország listájára került Friebert Anikó és családja három, állattenyésztési- illetve biogáz-feldolgozási profilú cégének köszönhető 2,7 milliárdos vagyonnal. Nyugat-Magyarországról pedig Németh Sándorné, a növényvédelemmel foglalkozó Chemark Kft. további 3 tulajdonosával együtt.

A vagyon szerinti lista mellett idén immár negyedik alkalommal található a kiadványban befolyásrangsor. A vagyon nagysága ugyanis nem feltétlenül egyezik meg a befolyás mértékével és fordítva: vannak olyan befolyásos emberek, akik vélhetően nem rendelkeznek milliárdokban kifejezhető vagyonnal.

Ők a legbefolyásosabbak

A 2017-es barométer első helyén az elmúlt évhez hasonlóan Orbán Viktor kormányfő, a másodikon Csányi Sándor OTP-vezér, a harmadikon pedig Lázár János kancelláriaminiszter végzett. Az első tízben Habony Árpád, Matolcsy György, Vajna András György, Garancsi István, Mészáros Lőrinc, Varga Mihály gazdasági miniszter és Rogán Antal kapott még helyet. Érdekes, hogy az utóbbi három helyet rontott a tavalyi listához képest.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A Befolyásbarométer a gazdasági és politikai szereplők befolyását együtt igyekszik meghatározni, és ez alapján egy alternatív sorrendet felállítani. Ehhez politikai elemzőket kértek arra, hogy helyezzék el egy skálán a Napi.hu által megnevezett száz politikust, üzletembert és közéleti szereplőt azok vélt befolyásossága alapján. A definíciót úgy határozták meg, hogy az a befolyásosabb személy másoknál, "aki egy ügy érdekében közvetlenül vagy közvetve több pénzt és/vagy más erőforrást tud megmozgatni".

A leggazdagabb magyarok történeteivel és egyéb érdekességekkel megismerkedhetsz A 100 leggazdagabb 2017 címmel megjelent kiadványból, amit akár ide kattintva is megrendelhetsz.

Ezt is szeretjük