10 milliós büntetést hozhat Lázáréknak a szégyenlista

Az adatvédelmi biztos szerint jogtalanul hozták nyilvánosságra az adótartozással rendelkezők nevét.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Akár 10 millió forintos büntetést is jelenthet Hódmezővásárhelynek, hogy az interneten nyilvánosságra hozták azoknak az állampolgároknak a nevét és a címét, akik a helyi adókkal tartoznak.

Tavaly októberben írtuk meg, hogy az adatvédelmi biztos már vizsgálódik a hódmezővásárhelyi, újabb szégyenlista ügyében. Az önkormányzati adóhatóság szeptember 21-én jelentette be, hogy nyilvánosságra hozza az adósok névsorát, az adóhatóság kintlévősége ekkor meghaladta a 150 millió forintot, a tartozással rendelkezők száma pedig majdnem elérte az 5200-at.

Ezt követően két-három nap alatt 1500 adózó rendezte a tartozást, illetve adott be fizetéskönnyítési kérelmet. A listát szeptember 26-án hozták nyilvánosságra, azon már "csupán" 3708 fő szerepelt. Ez a nyilvánosságra hozatala után háromezer alá csökkent az október 7-i állapot szerint. A tartozás ekkor 97,35 millió forint volt.

Az adóhatóság nem hozta nyilvánosságra azon adózók nevét, akik a határidő lejárta előtt fizetési könnyítést kértek, és minden olyan adózó nevét azonnal kivette a névsorból, akik a nyilvánosságra hozatalt követően fordultak kérelemmel az adóhatóság felé. Nemcsak Lázár János városában jártak el így, legutóbb a miskolci polgármesteri hivatal tette közzé a helyi adósok listáját.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az Origo kérdésére közölte, az interneten nem lehet közzétenni a helyi adósok listáját, azt csak a helyben szokásos módon, például a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján hozhatják nyilvánosságra.

Péterfalvi Attila elnök szerint azért kell a helyi adótartozással rendelkező polgárok személyes adatait a honlapokról eltávolítani, mert az internetes közzététel révén a személyes adatok a világ bármelyik pontján elérhetővé válnak, ami túlmutat a jogalkotó szándékán.

A NAIH elnökének álláspontja szerint az önkormányzatok honlapjain történő nyilvánosságra hozatal nem felel meg a törvény előírásának.

Ezért kell többet fizetned 2012-től

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az önkormányzati adóhatóság adóztatási tevékenységével összefüggésben elrendelt nyilvánosságra hozatal során ugyanis tekintettel kell lenni arra, hogy a helyi önkormányzat költségvetésébe tartozó adóbevételek a helyi választópolgárok közösségét érintik, így a közzététel - a jogalkotó szándéka szerint is - csak a helyben szokásos módon történhet meg.

Szabó Endre Győző, a NAIH elnökhelyettese az Origónak elmondta, akár tízmillió forintos bírság is kiszabható, ha az önkormányzatok az interneten közlik az adóslistát.

A hírre Lázár János reagált, mint mondta, véleménye szerint Péterfalvi Attila téved, amikor azt állítja, hogy az interneten nem lehet nyilvánosságra hozni a helyi adósok listáját.

Lázár János közleményében emlékeztette Péterfalvi Attilát arra a tavaly elfogadott törvénymódosításra, amelynek értelmében a helyi adóhatóságokra - a nyilvánosságra hozatal terén - hasonló szabályozás vonatkozik, mint az állami adóhatóságra. Az adózás rendjéről szóló törvény pedig kimondja, hogy az állami adóhatóság honlapján teszi közzé az adósok nevét.

Vezető politikusaink - Tarlóstól Vonáig

Nézegess képeket!

Elolvasom

A frakcióvezető szerint ez az intézkedés a városok érdekeit szolgálja, hiszen a figyelemfelkeltés által elősegíti a tartozások rendezését. Az elmúlt hónapok eredményei igazolják, hogy egyes önkormányzatoknál - ahol az adósok listájának közzétételéül nemcsak önkormányzati hirdetőtáblákat, hanem internetes felületeket is felhasználtak - alig egy hónap alatt kevesebb mint a felére csökkent a hátralék mértéke.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Lázár János éppen ezért úgy véli, hogy az adóslisták - akár interneten történő - nyilvánosságra hozatala eredményes, és nagy tehertől szabadíthatja meg az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő önkormányzatokat - áll a közleményben.

Az adatvédelmi hatóság egyelőre nem reagált Lázár János szavaira.

Ezt is szeretjük