Lakást szeretnél? Így segít az állam

Akár 2,5 millió forintot is kaphatsz

A szocpolon kívül is vannak támogatási formák, melyek segítenek lakáshoz jutni.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2015-ben is több támogatás közül válogathatsz, ha saját lakást szeretnél. Kiterjesztik a szocpolt, de ezen kívül is több lehetőség áll előtted. A lakáspiac évek után talán ismét fellendül, a szakértők szerint pedig most érdemes vásárolni.

Ehhez pedig az állam több támogatási formát is rendelkezésre bocsát, de jellemzően a gyerekesek vannak előnyben.

2,5 millióra rúghat a szocpol, amit kiterjesztenek

A legismertebb és legnagyobb összegű állami támogatás ingatlan esetén a lakásépítési támogatás, közismertebb nevén a szocpol. Ez a támogatás jelenleg csak új lakások esetében vehető igénybe, és kifejezetten a családok számára hívták életre.

A szocpol összege több tényezőtől is függ. Számít a gyerekek száma, az ingatlan mérete, valamint annak energetikai besorolása. Értelemszerűen minél több gyermek van, minél nagyobb a lakás területe, illetve minél energiahatékonyabb, annál nagyobb az igénybe vehető támogatás mértéke. Ez az összeg pedig 800 ezer forinttól akár 2,5 millió forintig is terjedhet.

A kormány döntése értelmében a szocpolt kiterjesztik jövőre, így az úgynevezett félszocpolt már nem csak újépítésű lakások esetén veheted igénybe. A részletekről egyelőre még kevés pont ismert, de a tervek szerint 700 ezer és 1,17 millió forint közti összeg járhat lakásod felújítására vagy használt lakás vásárlására.

A félszocpoltól a kormány azt várja, hogy több család veszi igénybe a támogatást, eddig ugyanis csak a drágább új lakásokra lehetett azt igényelni, ami a jelentkezők számából ítélve a többségnek gondot okozott.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fiatal családosok előnyben

A fiatalok otthonteremtési támogatása a szocpol összegének felét ajánlja 35 év alatti igénylőknek. A kedvezmény nagysága első gyermek után 450 ezer forint, második gyerek után 750 ezer forintra rúg, de a támogatás nem haladhatja meg a lakás vételárának 70%-át.

Egy közkedvelt támogatási forma a lakás-takarékpénztári megtakarítás is. Ennél az éves befizetett összeg 30%-ának megfelelő összeget, de legfeljebb évi 72 ezer forintot ad az állam támogatásként.

A lakásvásárlást könnyítheti meg a kamattámogatásos hitel is, melynek keretében az állam a lakáshitel visszatérítésében nyújt támogatást úgy, hogy a kamat egy részét átvállalja. Legfeljebb 15 millió forintig igényelhető ez a támogatási forma, maximum öt évig.

Ezt is szeretjük