Veszélyesebb autóba ülni, mint repülőre: többen halnak meg az úton, mint a levegőben
Az Eurostat szerint még így is jelentősen csökkent a közúti balesetek halálos áldozatainak száma.
Kevesebb mint felére csökkent a közúti balesetek halálos áldozatainak száma az elmúlt húsz évben az Európai Unióban - derült ki az uniós statisztikai hivatal - Eurostat - friss jelentéséből. A szervezet honlapján közzétett dokumentum szerint az EU-ban tavaly 25 624 ember vesztette életét az utakon, nagyjából ötszázzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ez a szám 1996-ban még hatvanezernél is több volt.
Rámutattak: Máltát leszámítva minden egyes tagországban hosszú távú csökkenés tapasztalható. Portugáliában például több mint háromnegyedével mérséklődött a közúti halálozások száma. A legtöbb áldozatot Franciaországban (3477), Németországban (3206), Lengyelországban (3026), Romániában (1915) és az Egyesült Királyságban (1860) regisztrálták.
A közúti halálozások száma lakosságarányosan a legmagasabb Bulgáriában és Romániában (100 ezer lakosonként 99, illetve 97), a legalacsonyabb pedig Svédországban (27) és az Egyesült Királyságban (28) volt. A lakosságszámhoz viszonyítva Magyarországon az uniós átlag feletti volt a halálesetek száma, 100 ezer lakosra valamivel több mint 60 halott jutott.
Az Eurostat megemlítette azt is, hogy a vasúti és a légi közlekedés továbbra is jóval biztonságosabbnak tekinthető a közútinál. Vonatbaleset következtében 2016-ban 963-an, légi balesetben pedig 150-en haltak meg az EU-ban.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- baleset
- biztosítás