Egész életét együtt töltötte a holland pár: közös eutanázia mellett döntöttek

Jan és Els óvodás korukban ismerkedtek meg.

Közös eutanázia
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy holland pár ötvenévnyi házasság után úgy döntött, hogy közös eutanáziával vetnek véget az életüknek. 

Közös eutanázia

A 70 éves Jan és a 71 éves Els június elején hunyt el, miután saját elhatározásukból az eutanázia mellett döntöttek. A "duo-eutanáziának" nevezett művelet Hollandiában nem ismeretlen, de nagyon ritka. 

A házaspár tagjai, akik egyébként óvodás korukban ismerkedtek meg, a haláluk előtt elmondták a BBC-nek, hogy mindkettőjüket maradandó egészségügyi problémák gyötörték: Jannak krónikus hátfájása, Elsnek pedig demenciája volt, ami egyre nehezebbé tette számára a mondatalkotást. 

Az életük teljesen megváltozott az egészségük romlásának köszönhetően. Jan egykori hokijátékos és hokiedző volt, akinek nagyon fontos volt a fizikai mozgás, Els pedig általános iskolai tanár, aki fogalmazni tanította diákjait. A betegségeik pont ezektől, a számukra meghatározó dolgoktól fosztották meg őket. 

A házaspár nagyon szeretett utazni, és sokat éltek lakóhajókon is. Jant 2003-ban már egyszer megműtötték a háta miatt, de az állapota sajnos nem javult, ezért abba kellett hagynia a fizikai munkát. Els 2018-ban vonult vissza a tanítástól, ekkor már a demencia korai jeleit mutatta, de még nem fordult orvoshoz. Mikor 2022-ben kiderült, hogy már nem fog javulni az állapota, a pár elkezdte a "duo-eutanázia" lehetőségét fontolni, melyet egyetlen gyermekükkel is megosztottak. 

A névtelenséget kérő férfi beszámolt a BBC-nek az utolsó szüleivel közös estéjéről, ahol ott voltak a házaspár unokái is:

"Elmentem sétálni anyával a tengerpartra. A gyerekek játszottak, viccelődtünk... Nagyon furcsa nap volt. Emlékszem, hogy közösen vacsoráztunk aznap este, és könny szökött a szemembe, néztem, hogy utoljára együtt vacsorázunk."

Másnap reggel a család és a házaspár barátai összegyűltek a közeli hospice házban. Els és Jan június 3-án kapták meg a halálos injekciót az orvosoktól. 

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Melyik világhírű regény szerelmespárja Julia és Winston Smith? Teszteld irodalmi tudásodat

Ismered az irodalom leghíresebb párjait?

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük