Így szórakoztak a középkori Európában: a kivégzés és a macskaégetés is érdekes látványosság volt

Olykor bizarr módokon tellették az időt, ha ki akartak kapcsolódni a középkorban.

GettyImages-183370324

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Római Birodalom bukása után Európa több politikai államra bomlott, melyek között gyakori volt a háborús helyzet, és kezdetét vette az úgynevezett sötét középkor.

A paraszti lét meglehetősen nehéz volt, és akkoriban még híján voltak sok mindennek, aminek a modern ember már birtokában van. Az emberek azonban már ebben az időben is szerettek szórakozni: kedvelték a birkózást és a kakasharcot is, a lányok pedig szívesen halásztak férfinevekkel ellátott almákat a szájukkal, egy nagy vizeslavórból, hogy megtudják, mi lesz a jövendőbelijük neve. Ami azonban a kikapcsolódást illeti, olykor bizarrabb formákat választottak.

4 bizarr szórakozási mód a középkorban

Nyilvános kínzás és kivégzések

Amikor valakit kínzásnak tettek ki, vagy kivégezték, az nemcsak azt a célt szolgálta, hogy az illetőt megbüntessék, hanem az emberek szórakozását is. Az emberek ugyanis szívesen nézték, és érdekesnek találták, ahogyan valakivel ezek történnek. 

Akkoriban a lefejezést találták az egyik legkevésbé fájdalmas, ezáltal a legszerencsésebb halálnemnek. A felnégyelés vagy a felakasztás sokkal drasztikusabb volt. Előfordult, például felségárulás esetén, hogy a kivégzetteket már akkor felmetszették és megszabadították a belső szerveiktől, amikor még éppen csak fel lettek akasztva, és éltek. Morbid, de a közönség számára izgalmasak voltak ezek a jelenetek.

Sok helyen tartottak nyilvános égetéseket is, amikor az eretnekeket, illetve boszorkányokat vetették máglyára. Így égették meg Jeanne d'Arcot is, de a spanyol inkvizíció egészen nagyszabású, tömeges égetéseket, úgynevezett autodafékat is tartott, amelyen sokan részt vettek nézőként.

Macskaégetés

A 21. századi ember számára a macskák kedves, pihepuha állatok, melyeket gyakran tartunk házi kedvencként. A középkoriak számára azonban ezek az állatok a gonoszságot és a boszorkányságot képviselték. Voltak, akik kerülték őket, mások nem foglalkoztak különösebben a macskákkal. De voltak olyanok is, akik élvezetet leltek abban, hogy a macskát, mint a rossz hordozóját, megkínozzák. Különösen a paraszti körökben volt bevett szórakozás, a macskát gyúlékony folyadékba mártották, majd tűzre rakták. Miután szegény állat porrá égett, a darabjait szerencsetalizmánként hordták magukkal. Meghökkentő, cseppet sem humánus, azonban ez is a történelem része.

Dorbézolás a temetőben

Bár a temetők napjainkban csendes helyek, melyek területén halkan járunk, és megadjuk a tiszteletet a holtaknak, a középkorban sokkal zajosabb helyek voltak. Azokban az időkben az emberek szívesen gyűltek össze ezeken a helyeken, ittak és mulattak, sőt a temetők a prostitúciónak is színteret adtak. Még attól sem riadtak vissza, hogy akkoriban nem ásták túl mélyre a holttesteket, ezért ki-kimosta őket az eső.

A cikk az ajánló után folytatódik

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Erőszakos futball

A futball vagy épp a rögbi távoli rokonjátéka már a középkorban is létezett. A meccsek rendszerint két falu népe között zajlottak. Miután megalakult a két csapat, minden szabályt mellőzve, verekedéssel harcoltak meg a labdáért, melyeket két, egymástól igen távol lévő célba kellett eljuttatni. Szerencsére a mai mérkőzések már valódi szabályok szerint játszódnak, de volt idő, hogy a játéknak ezt a formáját abszolút helyénvalónak találták.

Milyen volt a szex a középkorban?

Számos tiltás és sok-sok furcsa szabály szerint élték szexuális életüket a középkoriak. Következő cikkünk erről mesél.

Ezt is szeretjük