1 évig voltak együtt! Kováts Vera elmondta, mit érez most Baritz Gergő iránt
Az énekesnő elmondta: függetlenedésre vágyik.
Kováts Vera elhatározta, hogy idén elköltözik otthonról, nem lesz többé "x-faktoros", és Baricz Gergő exe sem.
Az énekesnő teljes erőbedobással zenei karrierjére koncentrál, és hamarosan Budapestre költözik.
Még az idén elköltözik
Kováts Vera néhány hónapja új menedzsmenttel dolgozik, és nagyon aktív zeneileg, ami megköveteli tőle, hogy sok időt töltsön a fővárosban.
- Az éneklés teljesen Budapesthez köt. Itt vannak a fellépéseim, a stúdiómunkálatok és a megbeszélések is, én azonban még a szüleimmel lakom vidéken.
Idén mindenképpen szeretnék elköltözni otthonról a fővárosba, ami nemcsak a karrierem miatt fontos, hanem azért is, mert egy nagy kísérlet számomra. Kíváncsi vagyok, hogy meddig bírom idegileg és fizikailag, ha magamat kellene ellátnom.
A szüleimmel és a testvéreimmel egyébként jó a kapcsolatom, de úgy érzem, 21 évesen eljött a függetlenedés ideje. Izgalmas dolog, ha az ember önállóvá válik. Én már várom, hogy a saját életemet alakíthassam - mondta Vera, aki nem csupán ezen a téren szeretne függetlenedni.
Először láthatod hosszú hajjal Kováts Verát! Az énekesnőről ritka fotó került elő
Nézegess képeket!
ElolvasomNem akar Baritz Gergő exe lenni
Az X-Faktorból 2011-ben megismert, mára gyönyörű fiatal nővé vált énekesnőt sokan még mindig a tehetségkutatóval összefüggésben emlegetik, amire egyrészt büszke, azonban jobban szeretné, ha már szimplán csak Kováts Vera lehetne.
- Nagyon sokat köszönhetek az X-Faktornak, de öt év elteltével már kicsit zavaró, hogy még mindig x-faktorosként említenek. Szeretném levetkőzni ezt az előtagot, számomra fontos, hogy önálló énekesnőként éljek az emberek fejében.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hasonlóan szeretnék függetlenedni Baricz Gergőtől is. Vele a műsor kapcsán ismerkedtem meg, már négy éve vége a kapcsolatunknak, de a mai napig megkérdik, hogy együtt vagyunk-e, vagy az exeként beszélnek rólam. Ezek elsőre megmosolyogtató dolgok, de komoly munka lesz, mire függetlenedni tudok tőlük - tette hozzá Kováts Vera, akinek számos komoly terve van az idei évre.
OLVASD EL EZT IS!
- változás
- megasztár