Egy szó, amit elfelejtünk mondani, és észre sem vesszük: te használod?

A tudósok szerint pont azoknak nem mondunk köszönetet, akiknek a legjobban kellene.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az emberek ritkán mondanak köszönetet a hozzájuk legközelebb álló személyeknek - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport, mely a Royal Society Open Science című szaklapban publikálta az eredményeit.

Azt mondani, hogy köszönöm, amikor valaki segítséget kap egy másik személytől, a hála kifejezésének egy módja, melyet általában el is várnak az embertől az udvarias viselkedés jegyében - mindez azonban leginkább csak a nyilvános beszélgetésekre érvényes - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Több mint ezer beszélgetést elemeztek

Annak érdekében, hogy többet megtudjanak a hála kifejezésének módjairól a különböző társadalmi érintkezésekben, a szakemberek mikrofonokat szereltek fel a kutatásban részt vevő önkéntesek otthonaiban és közösségi találkozóhelyein. A kutatók 1057 beszélgetést rögzítettek, majd megszámolták, hogy ezekben hányszor mondott valaki köszönetet a másiknak az olyan hétköznapi élethelyzetekben, mint amikor valaki kér és kap is segítséget egy másik személytől. A tanulmány öt kontinensre és nyolc nyelvre terjedt ki.

Az eredmények szerint az emberek a feltételezettnél sokkal kevesebbszer mondják, hogy köszönöm, legkevésbé akkor, amikor családtagjaikkal vagy közeli barátaikkal beszélnek. A más-más nyelvet beszélők között ugyanakkor vannak különbségek: az angolul beszélők például az idő 14,5%-ában mondtak köszönetet a hangfelvételeken. Az olaszul beszélőknél ez az arány 13,5%, a lengyeleknél 2% volt. Összességében nézve az átlag 5,5% volt.

Nem alapvető válasz a köszönet

A kutatók szerint az eredmények nem azt jelentik, hogy az emberek lazábban kezelik az udvariasságot a családtagjaik körében, hanem, hogy a hétköznapi szituációkban a kölcsönösség az egymás támogatását és az együttműködést övező jogok és kötelességek hallgatólagos elfogadására épül. Ez azt jelenti, hogy családi körben az "igen" az alapvető válasz, amikor az embertől kérnek valamit, és az az alapelvárás, hogy az illető teljesíteni fogja, amit kérnek tőle.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A kutatók szerint egy átlagos párbeszédben az emberek nagyjából minden másfél percben kérnek valamit a másiktól. Az eredmények szerint az embereket nem zavarta, ha nem mondtak nekik köszönetet, amikor teljesítették a másik kérését, sőt, a köszönetnyilvánítás elmaradása csak nagyon ritkán tűnt fel nekik.

A hálás csimpánz örül a társaságnak

A New York Blood Center 1983-ban csimpánzokon kísérletezett. A majmok közül ma már csak egy van életben: őt látogatták meg a Chimpanzee Conservation Center tagjai. Ponso kitörő örömmel fogadta őket - nézd meg képeken a találkozás pillanatait!

Megható fotók! Ez lenne az utolsó dolog, amit egy óriási csimpánzról el tudsz képzelni

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük