KRESZ-módosítás: így futott bele a pofonba Kósa Lajos

Kósa elvenné az autót a mozgássérült-kártyával trükközőktől. Pintérék autója is mozgássérülthelyen parkolt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint fél évre el kellene venni azok autóját, akik parkoláskor visszaélnek a mozgássérülteknek járó igazolvánnyal.

Kósa Lajos erről a Fidesz köreiben szorgalmazott KRESZ-módosítással kapcsolatban beszélt kedden a TV2 Mokka című műsorában.

Fél évre el kellene venni az autót

A Fidesz parlamenti frakciójának és a Belügyminisztériumnak a képviselői csütörtökön kezdenek egyeztetni a KRESZ módosításáról és a közlekedési szabálysértésekért járó büntetési tételek életszerűvé szabásáról, miután a képviselőcsoport korábban úgy foglalt állást, hogy túlszabályozott lett a közlekedési szabályok rendszere, és ezzel párhuzamosan a szankciók is túl szigorúvá váltak.

Kósa Lajos ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a KRESZ-nek és a bírságoknak nem az az értelme, hogy a költségvetésnek minél nagyobb bevétele legyen, hanem az, hogy minél szabályosabban közlekedjenek az emberek. Elmondta ugyanakkor, hogy bizonyos esetekben jónak tartaná a büntetések szigorítását. Példaként közölte, hogy szerinte a mozgássérültigazolvánnyal visszaélőktől fél évre el kellene venni az autójukat.

A politikus kitért a lézerblokkolóra is, melyet abszurditásnak nevezett, ezzel szemben a radar-előrejelzőt elfogadhatónak tartja, az ugyanis szerinte éppen olyan, mint amikor az autópályán felhívják a figyelmet a radarkontrollra.

- Természetesen piros lámpán áthajtani nagyon veszélyes, de nem az a helyes szigorítás, hogy akkor, ha a sárgán átmegyünk, már óriási a büntetési tétel. A megoldás az lehetne, ha lámpaváltás előtt a zöld elkezdene villogni - közölte, hozzátéve, hogy szintén jó megoldásnak tartja azt - ahogyan az az általa vezetett Debrecenben már működik -, amikor egy számláló jelzi, hány másodperc van még hátra a zöldből. Szerinte Pintér Sándor belügyminiszter kellően rugalmas ahhoz, hogy értse azt, amit ők mondanak.

A pofont az élet adja: egy kormányzati politikus is megszegte a szabályt

Pikáns, de nem sokkal az ügyvezető alelnök nyilatkozata után a jobbikos Volner János arra hívta fel a figyelmet, hogy kedd délelőtt egy kormányzati politikus épp egy olyan szabálytalanságot követett el, melynek a büntetését Kósa szigorítaná.

Képviselő polgármesterek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Volner szerint a politikus hivatali autója jogosulatlanul használta a Képviselői Irodaház előtti parkoló egyik mozgássérültek számára fenntartott helyét, emiatt pedig arra szólította fel a belügyminisztert, hogy először is derítse ki, melyik kormánytag használja a gépkocsit, majd pedig szigorúan járjon el vele szemben. Volner a sajtótájékoztatón több fényképet is bemutatott, melyek tanúbizonysága szerint kedden reggel egy megkülönböztető jelzéssel ellátott, de azt nem használó kormányzati autó elfoglalja a Képviselői Irodaház két, mozgássérülteknek fenntartott parkolójának egyikét.

- Kíváncsian várom, vajon Kósa a kormányzati politikust felszólítja-e az autó visszaadására

A képviselő ismertette az autó rendszámát is, és felszólította a belügyminisztert, hogy vizsgálja ki az esetet. Volner János hozzátette: kíváncsian várja, hogy Kósa Lajos vajon felszólítja-e az autót használó kormánypárti politikust, hogy fél évre adja vissza a kormányzati autót. A Jobbik szerint egyébként felháborító, hogy a kormánypárti politikusok megszegik a szabályozást, miközben az egyszerű emberek számára szigorúbb szabályokat követelnek.

Közben kiderült az is, hogy Pintérék autója parkolt a mozgássérült helyen

Amint az az Index cikkéből délután kiderült, a belügyminiszter délután elismerte, hogy az ő szolgálati autója használta jogosulatlanul a Képviselői Irodaház előtti parkoló egyik mozgássérültek számára fenntartott helyét.

Pintér Sándor úgy nyilatkozott: nem ült az autóban a parkolás idején, és felelősségre fogja vonni a gépjárművezetőt. A belügyminiszter közölte, az első kérdés, hogy a gépkocsivezető kiszállt-e az autóból, és, hogy jött-e olyan gépjármű, melyet fogyatékos vezetett. Ha nem - folytatta -, akkor sem helyesli a történteket, ezért felelősségre fogja vonni a sofőrt. Ennek részleteiről annyit mondott, hogy a szolgálati szabályzatban előírtaknak megfelelően fog eljárni.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ahogy arra a lap emlékeztet: mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyen az ott parkolásra nem jogosult autóban várakozni addig lehet, amíg egy arra jogosult autó azt igénybe nem kívánja venni. Várakozásnak minősül, ha a sofőr nem hagyja el az autót a megállás után.

Ezt is szeretjük