Szörnyű számokat közöltek a koronavírussal kapcsolatban: a gyerekeket érinti

Eddig figyelmen kívül hagyták ezt a következményét a koronavírusnak.

árva-gyerekek2
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A koronavírus megjelenése óta szinte teljesen átírta az addig megszokott mindennapokat, és az élet valamennyi területére hatással volt. Ennek nemcsak a betegek, hanem hozzátartozóik is érezték a súlyát, a londoni Imperial College felmérése alapján másfél millió gyerek veszítette el legalább az egyik szülőjét vagy gondviselőjét a vírus következményeként.

A Seth Flaxman vezette kutatócsoport kedden ismertetett tanulmányából kiderül, hogy a szomorú adat a 2020 márciusa és 2021 áprilisa közötti időszakban született, így a számok azóta nagy valószínűséggel még magasabbra nőttek.

Ezekben az országokban veszítették el legtöbben a szüleiket

Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet szerint ez a koronavírus-járvány jelentős, eddig figyelmen kívül hagyott következménye, és rendkívül fontos odafigyelni az érintett gyerekek pszichoszociális és anyagi támogatására ebben a nehéz időben. A tanulmány a többi között a születési, illetve a koronavírussal összefüggésbe hozható halálozási arányszámokra támaszkodik két tucat államban, az így nyert adatokat pedig kiterjesztették világviszonylatra.

árva-gyerekek1
Fotó: Phoenixns / Getty Images Hungary

A kutatók megjegyzik, hogy mivel államonként eltérő az adatgyűjtés, ezért végeredményként egy feltehetőleg alulbecsült értéket kaptak. A koronavírus-járvány következtében félárvává vagy árvává vált gyerekek száma lakosságarányosan kirívóan magas Dél-Afrikában, Mexikóban, Brazíliában és Kolumbiában. Az apjukat elvesztő gyerekek száma nagyjából ötszöröse azon fiatalokénak, akiknek az anyja hunyt el a kórban.

Már nem muszáj kinyomtatni az uniós oltási igazolványt: ezekre a telefonokra is letölthetővé vált

Csak egy applikációt kell letölteni, és számos országba lehet vele szabadon utazni.

Már nem muszáj kinyomtatni az uniós oltási igazolványt: ezekre a telefonokra is letölthetővé vált

Csak egy applikációt kell letölteni, és számos országba lehet vele szabadon utazni.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük