
"Élmény együtt": 2 milliárdot költ üdültetésre a kormány
Hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő embereket támogatnak.

A MOM Művelődési Központban tartott Cafeteria 2012 konferencián Soltész Miklós államtitkár jelentette be, hogy az Erzsébet-utalvány forgalmazásának bevételéből hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő embereket fognak támogatni pályázatok segítségével - olvasható a Kormány.hu-n.
Soltész Miklós kijelentette, hogy jó döntés született akkor, amikor a kormány úgy határozott: a cafeteria-rendszer megújítása során figyelembe veszi a szociális szempontokat is, így erősítve a társadalmi szolidaritást.
A pályázatot ismertetve elmondta, összesen 2 milliárd forint értékben hirdetnek meg pályázatokat négy, darabonként 500 milliós alprogram keretében. A pénzből a Humán-Jövő Kft. által kezelt állami üdülőkben pihenhetnek a nyertesek.
Idősek, fogyatékossággal élők, többgyermekesek
A Vár a pihenés program kiírása fogyatékossággal élők számára szól, ők 40 ezer forintot, míg kísérőik 20 ezer forinttal több támogatást kaphatnak.
Az Élmény együtt pályázatra három vagy több gyermeket nevelő családok jelentkezhetnek, ez esetben 40 ezer forint családonként és 20 ezer forint gyermekenként az elnyerhető összeg. Egy öttagú család például 100 ezer forintot kaphat.
A Feltöltődés program keretében idős, rászoruló emberek üdülése valósulhat meg, szintén 40 ezer forintból.
Gondoltak a szociális és gyermekvédelmi intézményekben dolgozó gondozókra és ápolókra is, az ő pihenésükre is 40 ezer forint szán a kiíró, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.
Pályázni minimális önrész vállalása mellett január 16. és február 29. között lehet, az igényeket fokozatosan bírálják el - ismertette Soltész Miklós.
A kormány célja egy igazságos, átlátható szociális üdültetési rendszer kiépítése - húzta alá az államtitkár. Az Erzsébet-utalvány rendszere ezen túlmenően azt is biztosítja, hogy az utalványforgalmazásból származó profit Magyarországon marad.
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
Horváth Endre, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke hozzátette, hogy a pályázati kiírás normatív, tehát aki megfelel a kritériumoknak, az automatikusan elnyeri a támogatást. Az alapítványi elnök jelezte, hogy további szociális programokat is terveznek indítani az Erzsébet-utalványnak köszönhetően, összesen 10 milliárd forint értékben.
OLVASD EL EZT IS!
- belföld
- államtitkár
Fizetős bölcsi: csak pár száz forintot kell pluszban ráfordítani
- orbán viktor
- belföld
Válság? Havi 300 ezer forintot kapnak a sofőrök Orbán hivatalában
- pénz
- támogatás