A kormány 3 éve női szemmel - 6 pontban
Újra három év a gyes, zátonyra futott az abortusztabletta, a magzat pedig bekerült az alkotmányba.
Megkezdődött a harc a nőkért, hamarosan indul a kampány. Hat fontos változást gyűjtöttünk össze az elmúlt három évből.
Újra 3 év a gyes, feltételekkel
A Bajnai-kormány idején vezették be azt a szabályt, amely szerint a gyes időtartama nem lehet három év, csupán kettő, a második Orbán-kormány azonban a nyertes választás után szinte azonnal visszaállította a gyes hároméves időtartamát, bár feltételekkel. A gyeses kismama keresőtevékenységet a gyermek egyéves koráig nem folytathat, a gyermek egyéves kora után pedig heti 30 órát dolgozhat, illetve időkorlátozás nélkül, ha a munkavégzés az otthonában történik.
A nők 40 év után nyugdíjba vonulhatnak
A kormány határozott arról is, hogy a nők 40 év szolgálati idő letöltése után nyugdíjba vonulhatnak. Mint a vg.hu megírta, csaknem százezer nő élt a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével a jogszabály hatályba lépése óta eltelt két évben, számukat olyannyira alábecsülték, hogy a valódi kiadások tavaly 80%-kal meghaladták az előirányzatot.
Bekerült a magzat az alkotmányba
A kormány új alkotmányt is írt, melybe bekerült a magzati élet védelme. „A magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg” - áll az új alkotmányban, ami alapján be lehetne tiltani az abortuszokat, de a kormány megígérte, hogy ilyet nem csinál.
Az élettárs nem család
Az új alkotmány negyedik módosításával a kormány alkotmányos szintre emelte a családvédelmi törvény megsemmisített passzusát, amely az Alkotmánybíróság szerint túl szűkre szabja a család fogalmát. Az új alkotmány szerint a család egyenlő a férfi és egy nő házasságával vagy az egyenes ági rokonsággal, illetve a családba befogadó, gyámságra épülő kapcsolatrendszerrel. Magyarul, az élettársak nem alkotnak egy családot, ahogy az élettárs korábbi házasságából született gyermeke sem a családja az új anyukának. Az alkotmány szerint legalábbis.
Abortusztabletta
Furcsa véget ért a hazai abortusztabletta ügye. Megkapta a forgalombahozatali engedélyt, de a közkórházakban nem lehetett hozzájutni, és az OEP sem támogatta. Egyetlen helyen lehetett kapni, de ott is csak egy ideig. Csermely Gyula, a magánvállalkozás tulajdonosa a Népszabadság szerint azt mondta, azért szüntették be a tablettás terhességmegszakítást, mert a gyógyszer alkalmazhatóságával kapcsolatos politikai vitában eszközként használták intézményét.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Munkahelyvédelmi akcióterv
A kormány járulékkedvezményt adott a kismamákat foglalkoztatóknak. A gyermekgondozási díj folyósítását követően, illetve a gyermekgondozási segély és a gyermeknevelési támogatás folyósítása alatt vagy azt követően foglalkoztatott munkavállalók után a foglalkoztatás első két évében a munkáltatói teher 28,5% helyett 0%, a foglalkoztatás harmadik évében 14%.
OLVASD EL EZT IS!
- pénzügyek
- adó
Tranzakciós adó: kivételeznének a leggazdagabbakkal
- belföld
- tranzakciós illeték