200 ezer forintot adna a családoknak a kormány

Alakul a demográfiai program

A tgyás összege jelentős mértékben emelkedne.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Várhatóan a kormányfő július elején fogja bejelenteni azt a demográfiai programot, amivel a születések számát kívánja növelni - áll a Figyelő 25. heti számában.

A bejelentés időpontja szempontjából lényeges volt, hogy június 20. után legyen, mert az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácsa ekkor hozza meg a végleges döntést arról, hogy kiengedi-e Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól. Ez előtt pedig Orbán nem akar nagy volumenű programokat hirdetni.

A program háttere

Talán a június 17-én bejelentett Varga-csomag a maga megszorításaival is erre a programra próbál forrásokat keresni. A nyár folyamán várható a projekt kidolgozása, mert akkor már az őszi törvényhozási ciklusban szerepelhetne új jogszabályként.

A Figyelő értesülései szerint a születések számát ösztönző csomag rendkívül bonyolult lesz, talán külön jogszabályt alkotnának a népesedési törvényről. Az alapvető problémát az okozza, hogy vajon lehet-e demokratikus eszközökkel megvalósítani népesedési politikát.

Gyerekvállalási kedv

A népesség szempontjából pedig nagy különbség van aközött, hogy hány gyereket szeretnének az emberek, és mennyit vállalnak. Magyarországon a születések számához képest nagy a gyerekvállalási kedv. A kívánt gyerekszám kettő, ebből a gyakorlatban a megszületettek száma 1,3. Ha ez a szám csökken, akkor a népesség gyors ütemű fogyása valószínűsíthető. A középtávú fennmaradáshoz a rátának el kellene érnie a 2,1-es szintet, mert csak ebben az esetben pótolná az idő előtt elhalálozott és a nem szaporodóképes egyéneket.

Egy másik fontos tényező a magyaroknál, ami indokolná az intézkedéscsomagot, az a Ratkó-unokák születése az 1970-es években. Az '50-es évek első felében, Ratkó Anna egészségügyi miniszter idején abortusztilalmat és gyermektelenségi adót vezettek be, ami nagyban megdobta a születések számát. A két intézkedést 1956 után törölték. Az ebben az időszakban született gyerekeket nevezik Ratkó-gyerekeknek, és értelemszerűen az ő gyerekeiket Ratkó-unokáknak.

Egy szingli se talált párt a minisztériummal

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a rétegben viszont nemcsak az a probléma, hogy rengeteg közöttük a gyerektelen, hanem az is, hogy teljesen átrendezik a munkaerőpiacot, hiszen a munkaadók számára a gyerektelenség előnyt jelent. Sőt, egy egész generáció jöhet létre a gyerektelenekből, aminek következménye, hogy a 2-es átlagot képtelenség elérni.

Anyagi szempontok

Felvetődik az a kérdés is, hogy mennyire befolyásolják az anyagi megfontolások a gyerekvállalást. A különböző társadalmi rétegek eltérő okokból mondanak le a gyerekről. Az anyagi okokon túl a munkaügyi problémák is hatással vannak a születések csökkenésére, hiszen ott van a szülés utáni elhelyezkedés kérdése, az óvodai és bölcsődei férőhelyek száma, a kisgyerekes ellátórendszer, valamint a lakáshelyzet is egy fontos szempont. Ezért is lenne nagyon összetett egy ilyen probléma kezelése, mert ha például jól működő lakástámogatási rendszer lenne Magyarországon, az növelhetné a gyerekvállalási kedvet. De ennek is rugalmasnak kellene lennie, mert több gyerekhez már nagyobb lakás kell.

Miért kell a változás?

A jelenlegi családtámogatási rendszer indokolatlan pontokkal is rendelkezik, amelyek felszámolásával létre lehet hozni egy olyan csomagot, ami nem kerül semmibe. Ilyen például a terhességi gyermekágyi segély, ami a szülés után hat hónapig jár, vagy a családi pótlék egyes elemei, valamint az, hogy az állam támogatja az egygyerekes családokat, ami 40-50 milliárdos kiadást jelent.

A családokat érintő új szabályok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Rengeteg pénzt elvisz az is, hogy a gyerekét egyedül nevelő szülő anyagi helyzetétől függetlenül is megkapja a magasabb családi pótlékot. Ezek a tényezők önmagukban nem növelik a gyermekvállalási kedvet. Egy 0 forintos csomag azonban a választások előtt kockázatos és támadható lenne, így marad a fizetős csomag.

Milyen lesz a program?

A fizetős csomag minimum 50 milliárd forintból jönne ki. A Figyelő forrásai szerint 7-11 pontos program készülne, a dán és a francia modell vizsgálatával. A dánok egy gyerek után adnak nagyobb összeget, a franciák a második után. Magyarországon jelenleg egy kismama 64 ezer forintot kap, ami főleg az első gyerek esetén nagyon kevés.

Vizsgálják a családi adókedvezmény lehetőségének kiterjesztését, a terhességi gyermekágyi segély, a 64 ezer forint háromszorosára emelését, ami 200-220 ezer forintot is jelenthetne. Visszahoznák a munkahelyi napközik intézményét a családi napközik mellé, a szocpolt kiterjesztenék és a gyest, gyedet is rugalmasabbá tennék. Az országos médiumoknak születésszám-ösztönző tematikát írnának elő, valamint a felsőoktatási időszakban vállalt gyerekekre lakhatási és szociális támogatást adnának.

Adókedvezmény

A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos titkára, Kapitány Balázs szerint az adókedvezményekkel három súlyos probléma vetődik föl. Az egyik az, hogy éppen a születés utáni években kevésbé tudnak vele élni a családok, mert az egyik kereső kiesik, ezért kevesebb lesz a leírható adó. A másik, hogy az alacsony jövedelműek nem tudják egészében igénybe venni, végül pedig, hogy a kedvezményezett szülők már túl vannak a gyerekvállalási életkoron. Ez pedig nem ösztönző a gyerekvállalás tekintetében. Tehát nem a mértékét kellene növelni, hanem bővíteni a hozzáférhetők körét.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Mi lenne a megoldás?

A megoldás az lenne, ha a kormány olyan intézkedéseket hozna, ami előrébb hozza az első gyerekvállalást. Jelenleg egy fiatal nő befejezi a tanulmányait 24-25 évesen, majd minimum két évet dolgozik, ha karriert akar csinálni, akkor négy évet. Így már 30 éves, mire az első gyereke megszülethet. Ha nem szül utána, akkor nagyjából 33 évesen visszamegy dolgozni, eltölt két-három évet, és a következő gyerek gondolata körülbelül 36 éves korára jön el. A második gyerek vállalása kockázatos, harmadik gyerekre pedig nincs már túl sok esély.

Felmerült a gondolat, hogy az egyetemi éveket el lehetne ismerni minimálbéres munkaviszonynak. Ha az egyetem mellett vállalnának gyereket, beleférne az idejükbe, állítja a szakértő. Ehhez kaphatnának lakhatási támogatást, amit néhány milliárd forintból meg lehetne oldani az állam részéről.

OLVASD EL EZT IS!

  • belföld
  • matolcsy györgy

Megint megdőlt Matolcsy elmélete

Ezt is szeretjük