A gázlámpa tehetett róla: ezért születtek olyan zseniális szellemsztorik a viktoriánus korban
A viktoriánus korra jellemző volt a túlvilág és a szellemmesék iránti kíváncsiság: a fantáziadús történetek módosult tudatállapot eredményei lehettek.

A túlvilág, illetve a lélek sorsa a halál után mindig is érdekelte az emberiséget, ám a viktoriánus kor tagadhatatlanul olyan időszak volt, amikor ez az érdeklődés kiéleződött, és más, a korábbitól eltérő természetű síkra terelődött: szórakoztató szerepet kapott.
A szellemeket ebben az időben érdekes, elapadhatatlan kíváncsiságot keltő, vonzerővel bíró lényekként tartották számon. Az emberek örömüket lelték a félelmetes sztorik mesélésében és hallgatásában is: a szellemidézések mellett a kísértettörténetek mesélése volt az egyik legkedveltebb elfoglaltság a korban, kiváltképp a hosszú, téli estéken.
Határtalan fantáziával szőtték a történeteket
A viktoriánus szellemtörténetek elképesztő fantáziadúsak voltak, ám ha lehetett is sok tehetséges, írói vénával megáldott halandó, a históriák nem ezért voltak kiemelkedően borzongatóak.

A szárnyaló fantázia hátterében Roger Clarke, a szellemvilággal kapcsolatos nyugati hiedelmek kutatója és szakértője szerint egy egyszerű holmi, a gázlámpa állt, mellyel akkoriban világítottak: miközben égett, szén-monoxid szabadult fel, mely kis mennyiségben módosult tudatállapotot, hallucinációkat okozhatott. Így a legártatlanabb meséből is vad elemekkel tarkított, félelmetes kísértettörténet kerekedett.
Kísértetekben gazdag mindennapok
A kísértetek világa iránti kíváncsiság folyamatosan jelen volt a viktoriánus mindennapokban. A fényképészek műhelyeiben sorra készültek a valósághűnek szánt kísértetfotók, ilyen históriákat játszottak a színházakban, a szépirodalomba is begyűrűztek a borzongató fikciók, gondoljunk csak Charles Dickens művére, a Karácsonyi énekre, vagy Oscar Wilde írására, A canterville-i kísértetre. Még az újságokat is könnyebben lehetett eladni egy-egy izgalmas szellemtörténettel.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Clarke szerint a szellemhistóriák elterjedése nagyban összefüggött azzal a gazdasági változással, melyet az ipari forradalom idézett elő. Következtében ugyanis számos, korábban falvakban élő ember költözött a városokba, egy új középosztályt alkotva. Többségük szolgákat is alkalmazott, akiknek a legfőbb erénye az volt, ha munkájuk látványos, jelenlétük viszont észrevehetetlen volt. A ház népe a láthatatlan, cselédfolyosókon surranó munkaerőkről óhatatlanul a szellemre asszociálhatott, ami tovább erősíthette a kísértetvilág iránti érdeklődést.
Végül a kommunikáció fejlődése is ugródeszka volt a szellemvilág és az emberek kapcsolatában: miután több ezer kilométerre is lehetséges volt morzézni vagy hívást indítani, senkinek sem volt nehéz elhinni, hogy akár a túlvilággal is felvehető a kapcsolat. Akik gyümölcsöző üzletet akartak csinálni, hivatásszerűen is foglalkozni kezdtek a spiritualitással: szeánszokat vezettek, és médiumként közvetítettek az eltávozottak és élő rokonaik között, már ha kellő hitelességgel lódítottak.
Viktoriánus konyha a pincében
Fantasztikus régiségeket őrző, érintetlen helyiségre bukkantak a házban: egy viktoriánus kori konyhára.