Kézmosás után sokan csinálják, pedig nem szabadna – A szakértők szerint létezik higiénikusabb megoldás
Megvizsgálták, hogy valóban tisztább lesz-e a kezünk, ha így szárítjuk meg.
Ha te is az a fajta ember vagy, aki mindenáron elkerüli a nyilvános mosdókat, akkor a Connecticuti és a Quinnipiac Egyetem kutatóinak új tanulmánya nem fog eltántorítani abban, hogy továbbra is ragaszkodj ehhez a szokásodhoz.
Azt régóta gyanították, hogy a nyilvános mosdókban található forró levegős kézszárítók baktériumokat szívnak fel a levegőből, majd azokat a frissen mosott kézfejekre juttatják vissza. Azonban ezúttal megvizsgálták alaposan, hogy valóban jogos-e ez az aggodalom.
Megvizsgálták, hogy mi a kézmosás utáni kézszárítás higiénikus módja
Az elmélet teszteléséhez a tudósok Petri-csészékben vizsgálták meg a fürdőszobai levegő összetételét. A két levegőminta közül az egyik egy bekapcsolt kézszárító mellett lett begyűjtve, míg a másik mintavétel alatt nem volt bekapcsolt szárító a mosdóban. Mikor visszavitték a mintákat a mikrobiológiai laboratóriumba, hogy megnézzék a baktériumok szaporodását, érdekes dologra lettek figyelmesek.
A kikapcsolt kézszárító mellett vett mintákban a Petri-csészékben csak egy baktériumkolónia nőtt, vagy egyáltalán nem is szaporodott benne egy sem. A fürdőszobai kézszárítóból származó forró levegőnek 30 másodpercig kitett Petri-csészékben azonban akár 254 baktériumtelep is növekedett. De átlagosan 18-60 baktériumtelep volt megfigyelhető. A hatalmas különbség egyértelművé tette, hogy a meleg levegős kézszárítók nem a leghigiénikusabb megoldások.
Viszont felmerül a kérdés, hogy a baktériumok a kézszárítókban szaporodtak el, vagy a fürdőszobai levegőből kerültek a kézszárítókba? Hogy erre választ kapjanak, a kutatók nagy hatékonyságú HEPA-szűrőket szereltek a szárítókra, amelyek a baktériumok nagy részét eltávolították a szárítón áthaladó levegőből. Amikor a Petri-csészéket ismét kitették a kézszárítók levegőjének, a baktériumok mennyisége az edényekben 75%-kal csökkent. A kutatók minimális mennyiségű baktériumot találtak a kézszárítók fúvókáin. Így arra a következtetésre jutottak, hogy a kézszárítókból származó baktériumfröccsenés nagy része a mosdó levegőjéből származott.
A baktériumok többsége, főleg egy publikus mosdóban, a fedél nélkül lehúzott WC-kagylókból permeteződik a levegőbe. Ez a baktériumfelhő pedig akár hat négyzetméteres területen is szétszóródhat, így könnyedén eljutnak a kézszárítókig is. Részben megnyugtató, hogy a teszt közben talált mikrobák túlnyomó többsége nem okoz betegséget, kivéve a Staphylococcus aureust. A többi, Petri-csészében ragadt baktérium viszonylag ártalmatlan volt. A kutatók kihangsúlyozták azt is, hogy a kísérletben egy orvosi egyetemi épület mosdóját vizsgálták. Ezért a baktériumok egy része az épületben lévő laboratóriumokban végzett kísérletekből származott. Ezek a publikus mosdókban általában nem megtalálható mikroorganizmusok.
Ha ettől függetlenül megrettentő volt számodra a rengeteg bacilus gondolata, akkor inkább használd a kihelyezett papírtörlőket. A papírtörlő a leghigiénikusabb módja a kézszárításnak, emiatt a papírkendők használata már rutinszerű a legtöbb európai egészségügyi intézményben.
(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
6 kórokozó, ami most hemzseg Magyarországon: nem csak megfázást okoznak
Nem csak a téli megfázásokat kell elkerülnöd, egyes vírusok és baktériumok most komolyabb problémákat is okozhatnak Magyarországon.
ElolvasomAnyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció