Mikor nyit ki újra a Keleti pályaudvar? Hamarosan helyreáll a közlekedés
Véget ért a Keleti pályaudvar kéthetes felújítási időszaka, újraindul a vonatközlekedés.
A hétvégén befejeződik a kéthetes karbantartási munka a Keleti pályaudvaron, május 27-én, hétfőn újraindulhat a menetrend szerinti vonatközlekedés - jelentette be Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Kiemelte, hogy az elvégzett munkáknak is köszönhetően javulni fog a pályaudvar szolgáltatási színvonala, a menetrend szerinti közlekedés, és az eddigieknél jobban el lehet majd kerülni az esetleges üzemzavarokat.
A Keleti pályaudvarra naponta négyszáz vonat érkezik és indul, évente 12 millió utast szolgál ki - tette hozzá. A Keleti pályaudvar kéthetes karbantartása során újraaszfaltozták az utasforgalmi területeket a csarnok egész területén, és modern, LED-es utastájékoztató kijelzőfalat alakítottak ki, korszerűsítették a térvilágítást, lebontották a korszerűtlen büféket, pavilonokat. A pályaudvar teljes hálózatán javították a vasúti pályát, és elvégezték a szükséges beavatkozásokat a felsővezetéki hálózaton.
A tervekről szólva az elnök-vezérigazgató elmondta, még az idén megújítják a Keleti pályaudvar vizesblokkjait. A MÁV-csoport a társaság számára rendelkezésre álló európai uniós forrás átcsoportosítására tett javaslatot a kormánynak, szeretnének egy új, korszerű utascentrumot kialakítani már a jövő évben az aluljárói szinten, ahol egyebek közt nemzetközi és belföldi jegypénztárat hoznának létre - mondta Homolya Róbert.
A MÁV tájékoztatása szerint az utascentrum a peronszint alatt, a jelenlegi belföldi pénztárak és a pénztárak előtti terület teljes átépítésével valósulhat meg. Kilenc pénztári és két ügyfélszolgálati munkahely kaphat majd helyet, így a belföldi és a nemzetközi menetjegy-értékesítésen túl az információs és az ügyfélszolgálati iroda is itt működhet tovább.
Kialakítanának még egy szolgáltatásértékesítő irodát, ahol a csoportos utazásokkal kapcsolatos igényeket intézik majd. A nemzetközi jegyváltást segítve az utascentrumban elhelyeznek egy önkiszolgáló nemzetközi jegyvásárlási pontot is. Az elnök-vezérigazgató megjegyezte, remélhetően négy-öt év múlva teljesen megújult Keleti pályaudvarról lehet majd beszélni.
Fotók: MTI/Máthé Zoltán.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
20 másodperccel korábban jött a vonat, elnézést kért a vasúttársaság
Míg az átlagember számára a pontosság többnyire erény, addig Japánban kőbe vésett szabály, melynek megszegése felér egy istenkáromlással. Ha mégis megtörténik, akkor a hatóságok azonnal intézkednek
20 másodperccel korábban jött a vonat, elnézést kért a vasúttársaság - Ez Japán
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- rendőrség
- baleset