Érkezik a hidegfront: ennyire kellemetlen időre kell számítani
Eláruljuk, hogy vajon hol kell a leghűvösebb időre számítani. Nem tart sokáig a hideg.
A hétvégén kegyes volt az időjárás, és még ma is kitart a kellemes idő, de holnap egyes helyeken 16 foknál napközben sem lesz több, és esők is várhatóak. De vajon mikor élvezhetjük ismét a kellemes napos időt? Ezt is eláruljuk.
Ma még naposan indult a nap, és ez délután is folytatódik, aztán egy-egy zápor, esetleg zivatar este északnyugaton előfordulhat, miközben megélénkül a délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. Késő estére 16 és 21 fok közé csökken a hőmérséklet - írja a met.hu előrejelzése.
Holnap aztán nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de eleinte délen, délkeleten több órára kisüt a nap. Északnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, keleten, délkeleten zivatar is kialakulhat. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél többfelé megerősödik.
A levegő is lehűl, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton csak 16, 22, keleten azonban még 23, 28 fok között valószínű.
Szerdára kicsit mérséklődik a hideg, nyugat felől lassan szakadozik, csökken a felhőzet, legkésőbb délen, délkeleten süt ki a nap. Főleg délen és keleten fordulhat elő elszórtan eső és zápor. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 25 fok között valószínű. Csütörtökön már akár 27 fok is lehet, de egyes helyeken ekkor sem lesz több 21 foknál.
Dilemma podcast
A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A közösségi média ilyen-olyan formában, de mindenki életének része. Mégis sokszor úgy tűnik, nem tudjuk megfelelően használni. De vajon hol rontjuk el? Miért mindig a legbántóbb kommenteken van a legtöbb like? Kell-e reagálni egy utálkozó hozzászólásra, vagy az ignorálás az egyetlen út? A legújabb epizódban többek között ezekre a kérdésekre Tóth Dani pszichológus, Verebélyi-Kovács Csilla, a Femina social media managere, valamint Pintér Ada műsorvezető kereste a választ.
Promóció
A hét további részében egyre melegebb lesz, de a hajnalok továbbra is hűvösek maradnak. Esőre és záporra nem kell országosan számítani, de minden nap lesz olyan része az országnak, ahol eshet valamennyi csapadék.
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- belföld
Hétfőtől felfordulás várható Budapesten: már megint mi történik?
- külföld
- a nap képe