"Úgy éreztem, vége a világnak, elsírom magam" - Kálmán Olga őszintén

A magyar médiában kevés olyan műsorvezető van, aki nem fél kérdezni még a legnehezebb interjúalanyoktól sem. Aki megeszi reggelire a hebegő-habogó politikusokat, aki nyolcadszorra is felteszi a kérdést, ha kell. Aki olyan kérdéseket tesz fel, amit te vagy én tennénk, bár stílusban lehet, hogy egy kicsit másként.

Csak egy példa arra, milyen műsorvezető Kálmán Olga. A vendég Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a téma, hogy az Orbán-kormány IMF-hitelt venne fel - Gyurcsánynak van ebben tapasztalata bőven. Az első kérés az, hogy találja ki, ki mondta a következőket: "Az IMF nem diktálja, hogy mennyi legyen a növekedés, vagy mennyi legyen Magyarország költségvetése, a megállapodás a valutaalappal egy védőpajzs arra az esetre, ha a piacok teljesen kiszáradnának, bedugulnának."

Gyurcsány Ferenc találgatni kezd: talán Lázár János mondta, vagy Orbán Viktor? A válasz: hát, nem. Ezt a pár mondatot ön mondta, Gyurcsány Ferenc...

Kálmán Olgáról sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy ne lenne jó a szakmájában. Rajongunk érte, ha tetszik, ha nem.

De milyen ember ő valójában - rettegni kell tőle egy magánbeszélgetésen is? Szokott-e izgulni, van-e olyan dolog, amiben gyengének érzi magát? Mennyire elégedett saját teljesítményével, és mit szól ahhoz, hogy sokan azt állítják, inkább balra húz? Interjúnkból kiderül.

- Az Indexen pozitív kritikaként a következőket írták rólad: "Azon gondolkozunk, hogy Kálmán Olga hol tartja a bőrkorbácsot, a latex melltartójába tűzve, vagy a derekára csavarva? És hogy mikor bukik ki már annyira, hogy használja is?” Ez négy éve volt, de a kérdés azóta is él: hol tartod a bőrkorbácsot, és mikor veszed elő? 

- A dominázás onnan indulhatott, hogy van egy bőrkarkötőm, ami mindig rajtam van. Nagyestélyihez is felveszem, hiába tudom, hogy nem illik. A karkötőt a lányomnak vettem hat-nyolc éve, és amint megkapta, abban a pillanatban vissza is vettem. Azóta folyamatosan hordom, így olyan, mintha a kislányom - aki egyébként 20 éves - mindig velem lenne.

- Azért ez a mondat a műsorvezetői stílusodról is szólt. Amit látunk tőled adás alatt, az egy felvett szerep, vagy egyébként is ilyen vagy?

- Egyáltalán nem vagyok ilyen, mégsem lehet azt mondani, hogy a műsor alatt szerepet játszom, hiszen az is én vagyok: ez az én kérdezői stílusom. Egész egyszerűen nem kávézni hívom a vendégeket. Az én dolgom nem az, hogy nyolc-tíz előre megírt kérdést felolvassak, majd megvárjam a választ. Ezt bárki meg tudná csinálni.

- Most így hirtelen nem nagyon tudnék olyan politikust mondani, aki nem járt még nálad. Van olyan, akit többször hívtatok már, de hiába, mert nemet mondott?

- Vannak nehezebben becsalogatható emberek, de határozott elutasítást nem kaptam még senkitől. Inkább úgy mondanám, hogy vannak elfoglalt politikusok, akiket nehéz behívni.

- Kik azok?

- Mondhatok neveket is, de könnyen kitalálható: a vezető politikusok, párttól függetlenül. Az éppen adott miniszterelnök például mindig kemény dió, hosszú hónapokig kell egyeztetni. Egy miniszterelnök felé egyébként mindig él a meghívásom, amit három-négy hetente megerősítünk a sajtóosztálynál. Nyilván a kormányon lévőket mindig sokkal nehezebb becsalogatni, nekik valahogy bokrosabb teendőik vannak.

- Közéjük tartozik Pokorni Zoltán is, aki legutóbb teátrálisan kivonult a stúdióból?

- Ő sem utasít el határozottan. Hívtuk többször is, a titkársága pedig mindig visszajelzett, hogy most épp nem jó. Nekem van időm, várok.

- Az, hogy a műsorban egymásnak adják a vezető politikusok a kilincset, mennyire köszönhető a személyednek, és mennyire köszönhető minden más, rajtad kívül álló körülménynek? Például, hogy egy élő műsorról van szó egy olyan csatornán, amit elég sokan néznek.

- Azt mondanám, hogy is-is, mindkettő szerepet játszik benne. Én egyébként egy darab szerkesztővel dolgozom, pontosabban kettővel, akik hetente váltják egymást. Nincs mögöttem 50-60 ember.

- Van olyan politikus, akivel privátban jóban vagy?

- Nincs. Ők - csúnya szóval - a munkaeszközeim. Teljesen más lenne a beszélgetés, ha összejárnánk ebédelgetni. Képzeld csak el, kedden együtt eszünk, nevetgélünk, szerdán pedig elkezdem bombázni a kérdéseimmel. Egyikünk sem érezné jól magát ebben a helyzetben.

Ahhoz is ragaszkodni szoktam, hogy ne én hívjam be őket, és adás előtt sem beszélgetünk. Ennek egyszerű oka van: az ilyen beszélgetések alatt óhatatlanul szóba jönne az a téma, ami miatt behívtuk - hiszen mi másról is beszélhetnénk, nem ismerjük egymást, az időjárásról meg csak nem kezdünk el társalogni -, viszont, ha egy gondolatmenetet átbeszélünk, akkor az már az adásban csak egy ismétlés lenne. Az pedig nem jó.

- Nem voltál soha izgulós?

- Dehogynem! Az lenne a baj, ha soha nem lettem volna az. Életem első forgatott anyaga egy maratoni futóverseny volt. Előző délután hosszú órákon át azon gondolkodtam, hogy azt az öt-hat kérdést, amit kitaláltam, kinek és hogyan fogom feltenni. Ezek kifejtős kérdések voltak, tehát nem csak egy igen-nem választ vártam volna rájuk.

Aztán hajnali négykor sikítva ugrottam fel az ágyból: "Úristen, ők lefutnak 40 kilométert, én meg a végén odadugom az orruk alá a mikrofont, és hosszú választ várok. Hát meg se tudnak majd szólalni!” Úgy éreztem, hogy elsírom magam, és azt éreztem, hogy vége a világnak. Frászban voltam.

- Van olyan témakör, amiben bizonytalannak érzed magad, a tudásod?

- Minden adásra készülök, hiába olyan a téma, amit már százszor átrágtunk. Egy olyan kérdéskör van, amin még mindig nem tudok kiigazodni, ez pedig a nyugdíjak kiszámítási módja. Ezt egyébként szerintem a lakosság 99,9%-a nem érti, annyira bonyolult. Sokszor belevetettem magam, volt, hogy szakértőt hívtam meg, mert a nézők kérték. Kegyetlenül sokat készültem arra a beszélgetésre.

- Előfordult már, hogy nem voltál elégedett magaddal?

- Ez minden interjú után így van. Mikor vége az adásnak, még egyszer visszapörgetem a beszélgetést a fejemben, és azon gondolkodom, hogy mit kellett volna másként. Elég gyakran találok olyan magas labdákat, amiket lecsaphattam volna.

- Mivel szoktál lelazulni?

- A gyereknevelés, a háztartási munka zseniális erre, ablakpucolás közben az ember az összes dühét ki tudja adni - és saját magát szidja, hogy akkor tört volna le a keze, amikor az építési engedélyt aláírta, és azt mondta, hogy legyen sok-sok üvegfelület a házon.

Amikor több időm volt, jártam konditerembe, ma már nem. Egy jó könyv, egy jó film is kikapcsol, most éppen Poirot-t olvasok.

- Hogy kell téged elképzelni otthon?

- Mint bárki mást. Egy farmer, egy lapos talpú cipő, egy cipzáras pulcsi.

- Van stylistod, vagy az adásban viselt ruhákat egyedül választod ki?

- Van stylist, de én is beleszólok. A műsor ezt a stílust követeli meg, de ez persze nem jelenti azt, hogy a hétköznapokon is kiskosztümben járnék.

- A lányod, amint említetted, most lesz 20 éves. Mivel foglalkozik?

- Érdekli a fotózás, fotósnak tanul.

- Sajtófotós?

- Ez még nem kristályosodott ki, még az is lehet. Egészen kicsi kora óta ebben a világban él, a férjem műsorokat rendez, én műsort vezetek. A lányom már a '94-es választásokat is velem csinálta végig, bent volt a stúdióban már akkor, és azóta is sokat jár be.

- Három éve szültél, van egy gyönyörű kisfiad is. Szülés után nem volt rossz visszajönni?

- Rettenet volt. Gondolj bele, hogy fél évig háromóránként egy angyali kis testet fogsz a kezedben, és nézed a bámulatos arcát. Majd ezt az arcot egyik napról a másikra a politikusok arcaira cseréled. Nem volt egyszerű visszarázódni.

- Mit szóltál ahhoz, amikor a Déri-díjat váratlanul, élő adásban adták át? Láthatóan nagyon meghatódtál, de utána nem szidtad le őket, hogy ezt nem kellett volna?

- Nem, dehogy. Óriási meglepetés volt, és tényleg megilletődtem, úgy álltam ott, mint egy iskolás gyerek. Nagyon jólesett. Ez így volt jó.

- Mennyire érzed jogosnak azokat a kritikákat, amelyek arról szólnak, hogy inkább balra húzol?

- A minap egy szocialista politikussal készült interjú után az egyik néző e-mailben rettenetesen leszidott, hogy jobbos vagyok. Ha jobboldali politikus van itt, akkor a nézők szemében balos vagyok, ha baloldali, akkor jobbos. De ez így van jól.

- Ha a Hír TV-hez hívnának, és megkapnád ott is ugyanazt minden téren, mint itt az ATV-nél, akkor váltanál?

- Fogalmam sincs. Nem tudom, hogy kikkel dolgoznék együtt, milyen kollégákkal, milyen főnökséggel. Az ATV-nél jó, mert itt hagynak dolgozni. Egy teljesen ideális környezetben, jó főnökséggel és jó társasággal dolgozom. Ez egy olyan kincs, ami már tíz éve is az volt, de manapság még jobban értékelendő. Emiatt nem kezdek el gondolkodni azon, hogy tudnék-e dolgozni máshol, és így látatlanban nem is tudnám megítélni.

- Index vagy Origo?

- Mindkettő.

- Népszabadság vagy Magyar Nemzet?

- Mindkettő.

• interjú
• belföld
• kálmán olga
• Terasz