18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Az elmúlt napok legmegrázóbb képei csontig hatolnak: Izrael városaiban tapintható a félelem

A szombati terrortámadások nyomán súlyos áldozatokat követelő háború indult el.

Izrael háborúban

Ahogy arról számos forrás beszámolt, október 7-én reggel fél hét körül rakéták tömkelegét lőtték ki a Gázai övezettel szomszédos izraeli városokra, amelyekbe a Hamász állig felfegyverzett terroristái be is hatoltak, véres harcokat folytatva a hadsereg helyi csapataival. A települések lakói a biztonsági utasításra a házaikba zárkóztak. Az iskolák zárva tartanak, sokan óvóhelyekbe húzódtak.

Több ezer rakétát lőttek ki a palesztin területekről az izraeli városok felé, és eddig hétszáznál több halottat, valamint kétezernél több sérültet jelentettek, ám sokan még keresik túszul ejtett, elhurcolt és eltűnt szeretteiket. 

Rendkívül felkavaró felvételek járták be a napokban a közösségi médiát a Gázai övezet közelében, a szukkót nevű zsidó ünnep apropóján megrendezett Nova Festivalról, amelyet valóságos horrorrá változtatott a terrortámadás, a nyitott területen sok bulizónak szinte esélye sem volt a menekülésre. A fesztiválon egyébként egy magyar zenész, DJ Wegha is fellépett, akinek egy hajszálon múlt az élete, de ki tudott menekülni.

Izrael háborúban

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette: Izrael háborúban áll, és teljes mozgósítást rendelt el. Elrendelte Gáza ostromát, melyet a Gonosz városának nevezett. Ahogy fogalmazott: bosszút állnak, mindenütt erővel fognak fellépni, és rommá változtatnak minden helyet, ahol a Hamász rejtőzködhet, ezért felszólította az övezet lakosait annak elhagyására, mivel a válaszcsapás „olyan erejű lesz, amilyet az ellenség még nem látott”, és amire nemzedékek fognak emlékezni".

A konfliktus nem új keletű, és folyamatosan eszkalálódott, ám a Hamász támadásait Izrael kiemelten fejlett rakétavédelmi rendszere jelentős részben képes volt felfogni ez idáig. A szombati féktelen támadások nyomán azonban a közel-keleti térség elmúlt évtizedeinek legnagyobb háborúja indulhatott el. A halálos áldozatok száma a Gázai övezetben is már a 700 főhöz közelít, és több ezren sebesültek meg. Az ENSZ adatai szerint mintegy 187 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát az övezetben. Október 10-én este pedig ismét robbantásokba kezdett a Hamász a Gázai övezethez közeli Askelón városában. A temérdek civil áldozatot követelő konfliktus Netanjahu szerint "időbe fog telni".

(Borító- és ajánlókép: MTI/EPA / Mohamed Szaber.)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük