Tavaly 40 ezren haltak bele, csak Európában

A 2008. január 1-jén életbe lépett változások szerint már egyetlen pohár bor is elegendő lehet, hogy végleg búcsút ints a jogosítványodnak...

Aki először jár Brüsszelben, talán furcsállja, hogy az autóvezetők miért lassítanak a zebra előtt, amikor az ember még a járda szélére sem ért. Pedig így van, ráadásul minden alkalommal.

A közlekedési kultúrát sok tényező befolyásolja, az azonban biztos, hogy az udvariasság, a türelmesség, az előzékenység és a felelősségteljes gondolkodás elengedhetetlen feltétele a balesetmentes közlekedésnek.

1,3 millió baleset évente

A brüsszeli helyzet azonban nem általános Európában, az eltérő közlekedési kultúrából származó baleseti statisztikák pedig megdöbbentőek: Európa-szerte évente 1,3 millió baleset történik, amely 40 ezer alkalommal halálos kimenetelű.
A megelőzés érdekében az Európai Unió Bizottsága 2001-ben éppen ezért célkitűzéseket fogalmazott meg: eszerint a Közösségen belül 2010-ig 2001-hez képest 50%-kal kell csökkenteni a balesetben elhunyt emberek számát.
Magyarország 2004-ben az uniós irányelveknek megfelelően ki is dolgozta közlekedéspolitikai koncepcióját, a kevesebb pénz és a rossz úthálózat miatt azonban Brüsszel hazánk esetében elfogadta a 2015-ös határidőt, így 2010-ig "csak" 30%-os csökkentést kell elérnünk.

Minden 8. balesetért az alkohol a felelős

Magyarországon az ittas állapotban okozott balesetek száma európai viszonylatban is magas: míg 2000-ben átlagosan száz balesetből 12-t okoztak alkoholos befolyásoltság alatt, addig tavaly ez 13,2-re emelkedett. Ez azt jelenti, hogy átlagosan minden nyolcadik közlekedési balesetet - ahol sérülés is történt - alkohol befolyása alatt álló sofőr okozott.

Tudtad?
A rendőrség adatai szerint 2007-ben 1,4 millió alkoholszondás ellenőrzés történt - átlagban a lakosság közel 14%-át vonták ellenőrzés alá -, ebből pedig mintegy 45 ezer bizonyult pozitívnak. Ez azt jelenti, hogy az ellenőrzött vezetők 3,2%-a volt ittas.

Mivel 2006-ban az uniós értékelésen kiderült, hogy Magyarország nem halad megfelelően a közlekedési balesetek csökkentése felé, szigorításokra volt szükség. Így 2008. január 1-jétől számos olyan jogszabályi változás történt, amely többek között az ittas vezetést is érinti. Módosult például az a határ, amitől már a jogosítványt a helyszínen elvehetik: amennyiben a rendőrök gyanítják, hogy a vezető alkohol befolyása alatt áll, az azonnal búcsút mondhat a vezetői engedélyének. Ezt hívják zéró toleranciának.

Jó, ha tudod!
Autót eddig és ezután is csak akkor vezethetsz, ha a szervezetedben nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol - az erről szóló rendeletet négy évvel ezelőtt eltörölték, addig szintén nem volt türelmi határ.

Ha azonban a rendőr a helyszínen nem tudja elvenni a jogosítványt - például nincs a sofőrnél -, a vezetőt akkor is eltilthatják a kormánytól: az adatokat nyilvántartásba veszik, így egy későbbi ellenőrzés során azonnal kiderül, hogy vezethet-e az adott személy, avagy sem. Aki pedig mégis kockáztat, azaz az eltiltás ellenére a volán mögé ül, 100 ezer forintos bírságra számíthat.

Van eredmény!

A szigorú szabályozás - a zéró tolerancia mellett például a helyszíni bírság összegének emelése, valamint a tulajdonosi felelősség elve -, továbbá ezek következetes ellenőrzésének hatására jelentősen csökkent a balesetek, és egyben a halálos kimenetelű balesetek száma is. Az év első négy hónapjában 5425 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt hazánkban, míg tavaly ugyanezen időszak alatt 5932.
A rendőrség emellett 35,25%-kal kevesebb halálos kimenetelű balesetet regisztrált ezen időszakban, mint egy évvel korábban, és a balesetek során elhunyt személyek száma is hasonló mértékű csökkenést mutat. A négy hónapra levetítve ez havonta csaknem 38 túlélőt jelent.
Az ittasan okozott balesetek száma csaknem egyharmadával, 816-ról 562-re csökkent. A zéró tolerancia bevezetése óta május 25-ig összesen 2885 darab vezetői engedély elvételére került sor, ebből 2784 esetben magyar, 101 esetben külföldi volt az elkövető.

Tipp: Ha autóval vagy, mégis lecsúszott egy pohár, akkor ahelyett, hogy a jogosítványoddal együtt mások életét is kockáztatnád, hívj sofőrszolgálatot! Kattints ide, és válaszd ki a számodra legmegfelelőbbet!

Csehországban és Észtországban sincs mese

Az Európai Unió tagállamaiban csak Magyarországon, Csehországban és Észtországban alkalmaznak zéró toleranciát az ittasan vezetőkkel szemben.

Franciaországban, Németországban és Finnországban például 0,5 ezrelék a megengedett véralkoholszint, míg Svédországban és Lengyelországban 0,2 ezrelék.
Ezzel szemben Horvátországban idén júniusban döntöttek úgy, hogy búcsút mondanak a korábban bevezetett, az alkoholfogyasztást érintő zéró toleranciának.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Már bevezetésekor óriási ellenállást váltott ki a rendelet az Adria-menti országban, hiszen a turisztikai szolgáltatók, borpincék a forgalom visszaesésétől tartottak. Mi több, az egyházak kérték, hogy a misebor miatt a papok kapjanak felmentést a szabály alól...

Ne felejtsd!
Mind a rendszeresen, mind pedig a csak alkalmanként vezetőknek tanácsos tisztában lenniük a vonatkozó szabályokkal. Ehhez pedig nem kell mást tenni, mint ellátogatni a rendőrség honlapjára, ahonnan ingyenesen letölthető az a közúti közlekedéssel kapcsolatos jogszabály, amely a gépjárművezetők mellett a gyalogosok, kerékpárosok és motorosok jogait és kötelezettségeit is részletezi.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük