Imane Khelif olimpiai bajnok lett: így nyilatkozott a győzelméről
Imane Khelif történelmet írt a párizsi olimpián, amikor aranyérmet szerzett ökölvívásban a női 66 kilogrammos súlycsoportban.

Imane Khelif, az algériai ökölvívó aranyérmet szerzett a 2024-es párizsi olimpiai játékokon a női 66 kilogrammos súlycsoportban, ezzel történelmet írt. A figyelem középpontjába nemcsak sporteredményei miatt került, hanem a körülötte kialakult vita miatt is, amit magabiztosan kezelt.
Imane Khelif lett az olimpiai bajnok
A döntőben a kínai Liu Yang volt az ellenfele. A két bokszoló között végig szoros volt a küzdelem, mindketten felváltva támadtak. A mérkőzés végén a bírák egyhangú döntése Imane Khelif javára billentette a mérleget. A diadal pillanataiban a szurkolói örömujjongásban törtek ki, Khelif pedig edzői vállán ülve ünnepelt. Arról, hogy mit tesz pontosan minden győzelme után, korábban írtunk.

A mérkőzés után Imane Khelif határozottan visszautasította az ellene felhozott vádakat. „Én is ugyanúgy nő vagyok, mint bárki más. Nőként születtem, nőként éltem, és nőként versenyeztem. Ebben nincs vita” - jelentette ki. Hozzátette, hogy aranyérme válasz azoknak, akik megkérdőjelezték őt, és „a siker ellenségeinek” nevezte kritikusait. „Az ő támadásaik csak még édesebbé tették a győzelmemet” - mondta. Ezt gondolják a magyarok az olimpiai szerepléséről, katt ide!
Így a női ökölvívásban a 66 kilogrammos súlycsoportban indulók között az alábbiak szerint alakult a dobogósok listája:
- Imane Khelif, Algéria, aranyérem.
- Liu Yang, Kína, ezüstérem.
- Janjaem Suwannapheng, Thaiföld, bronzérem.

Az Imane Khelif körül kialakult vita akkor robbant ki, amikor a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) megpróbálta kizárni őt az olimpiai játékokról, arra hivatkozva, hogy két nemi alkalmassági tesztje nem felelt meg az előírásoknak.
Az IBA, amelyet korábban korrupciós vádak miatt eltiltottak az olimpiától, nem mutatta be a tesztek eredményeit, és nem tisztázta azok pontos részleteit. Az ügy különösen nagy visszhangot kapott, amikor Imane Khelif egy orosz ellenfelet győzött le a döntő előtt.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is megszólalt az ügyben, hangsúlyozva, hogy nem szabad megalapozatlan állítások alapján kizárni sportolókat, és kiemelte, hogy a tudományos és emberi jogi normák betartása nélkülözhetetlen az ilyen helyzetek kezelésében.
Imane Khelif sikere nemcsak az ő karrierjében jelent mérföldkövet, hanem az egész sportág számára is, hiszen ő az első arab vagy afrikai nő, aki bokszban olimpiai aranyérmet nyert. Ezzel nemcsak sporttörténelmet írt, hanem bebizonyította, hogy a kitartás és az elszántság minden nehézségen átsegít, még a legnagyobb kihívások közepette is.
"Hámori Lucának nagyon hálásnak kéne lennie": Vajtó Lajos durván beszólt a bokszolónőnek
Vajtó Lajos az RTL Reggeli élő adásában fejtette ki, mit gondol a magyar bokszolónőről és a körülötte kialakult helyzetről.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)